Már írtam ide olyan bejegyzéseket, amiknek volt filozófikus felütésük, de 'vegytisztán' még nem filozofáltam. Ennek megvan az oka. Most adok egy adagot, nagyon zavaros lesz, ha csak végig akarod olvasni. Lassan, emésztgetve láss neki, de még talán így is elrontod vele a gyomrodat. Nem emberi táplálék ez:). Később talán kibontom, most tálalom sűrítve, köret nélkül. Óvatosan vágjátok.

Mi köt téged az élethez? A legtöbb napra nem emlékszel. Nem tudod felidézni, hogy mit csináltál, csak ha 'szükséged' van arra, hogy tudd. De még akkor is nagyon nehezen. És ha nem emlékszel rá, akkor mit és minek is csináltál aznap? Halott voltál. Nem történt semmi. Persze, valami biztosan, ami hozzájárult ahhoz, hogy te ma te légy. Jelentéktelen dolgok, amik mégis számítanak. Igaz?

Nem, nem számítanak. Építs szarból várat, ha jelentéktelen dolgok formálnak téged, akkor ugyan mi is leszel te? Egyéniség? Üvöltheted, hogy az, egyéniség vagy, mint a többiek. Jellegtelen, jelentéktelen senki. Mondd csak, mért félsz kijelenteni, hogy jelentéktelen vagy? Jobb, ha élsz a saját kis világod középpontjában? És vannak akiknek fontos vagy. Nem örülsz, hogy szeretsz, annak örülsz, hogy szeretnek. Hogy valaki másra is hatással vagy, hiszen akkor mégsem vagy teljesen jelentéktelen. A kis világod ütközik más emberekével, és így nyer értelmet a létezésed. A többiek nélkül semmi lennél. Nem ébrednél tudatára anak, hogy te VAGY. Mintha minden érzékszerved kikapcsolna, ülnél a sötét semmi közepén, és a tudatoddal csak magad érzékeled. És ha így van, akkor örökkévaló vagy, hiszen miért gondolnád azt, hogy nem? Örökkévaló, egy darabig. Egy percet, évet, évszázadot élsz, mindegy. Örökkévaló, és mindenható. A tudatoddal teremted a gondolataid, a semmiből. És hat nap alatt összehozol egy világot, majd azt csodálod.

És egyszerre kinyílsz a környezeted fele, és rádöbbensz, hogy nem, nem vagy Isten, csak egy pont a nyüzsgésben. Nyertél egy igazi világot,és elveszítetted a sajátodat. Többé nem vagy mindenható, függsz a többiektől. Ez, amit nem viselhetsz el. Érezned kell, hogy mégis megmaradt valami a régi életedből, nem bánod ha magadat álltatod, csak ne kelljen szembenézz a valósággal. Régebb te voltál minden és mindenki, most a magad számára vagy az. Nehéz elképzelni? Igen, mert tudod, hogy mit veszítesz azzal, ha kizárod a világot magadból. De el sem tudod képzelni, mit veszítettél, mikor magadba fogadtad. És ismételten kérdem, mi is számodra az élet? Az élet te vagy. És mi vagy te? Ha valami nincs többé, és szomorkodsz miatta, az te voltál. Egy részed. Ha kapsz valamit, és örülsz neki, akkor te lettél egy kicsivel több. Gondolkozz, mi is vagy te igazán? Mi az, ami a legtöbbet ér neked? Egy másik személy? Tehád a te életed java az ő. Odaadtad magad neki, önként. Vagy nem másvalaki? Anyagiak? Ne, ne hördülj fel, csak gondold el, ha nem lenne semmid ami pénzben kifejezhető. Mit csinálnál? Ott állnál meztelen valódban a világban. És nyugodtan gondolj a többiekre, a társadalomra. Ruha nélkül, hogy kézzelfogható dolgokat mondjak, lakás nélkül. Kérnél másoktól, hazamennél a családodhoz, vagy ismerőseidhez. Kapsz ruhát? És újra van valami, ami, ha csak látszólag is, de a tiéd. És ha az a személy hal meg, aki számodra a legfontosabb? Vele hal az a részed, amit bele helyeztél? Nem. Visszatér hozzád, és minél nagyobb adagban tér vissza, anál sokkolóbb. Minél többet kapsz vissza, annál inkább úgy érzed, hogy sokat veszítettél. Amit te tudsz teremteni, az önmagad. Azt meg tudod őrizni, vissza tudod szerezni. De amit kapsz, az már nem te vagy, az kívül áll rajtad.

A szellem vagy te, ugyanaz, mint 'Isten' korodban. A világ meg elbizonytalanít. A világhoz képest egy senki vagy. Ha kizárod magadból, akkor meg te vagy minden. Tehát mi köt téged az élethez? Mi vagy te? A hitelkértyád, a munkád, a szerelmed? Nem? Akkor? Fogalmazd meg, időd van. Te magadon belül vagy, a szellem. Hát akkor szakadj el mindentől, ami lefog téged. Mi történt? Megszülettél. És most kezd élni. De mondd csak: Mi köt téged az élethez?...