Háború hőse
Újabb lidércnyomás – őt láttam.
Álmomban megint kiabáltam.
Kedvesem riadtan kérdi: baj van?
Válaszként sóhajtok hosszan, halkan.
Homlokom gyöngyözik, letörlöm;
Hideg, mint sorvadt lélek könnye.
Átfordulok, közben halkan nyögök:
Csak ne lett volna oly barna szeme!
Végiggondolom ezredszerre,
Isten sok erőt adott erre.
Ott pokol volt, s én ördög lettem,
S most emberek közt nem lelem helyem.
Nem értik, hogy mi az én bajom
Hiszen hős vagyok, jó katona!...
Hazahoztam a szél tépte zászlót-
Szekrényemben hever összefogva.
Háború, és annak hősei
Halottak, és eltemetve mind.
Aki él az vagy farkas, vagy mártír.
Tükörben csillognak agyaraim.
Kedvesemnek első levele...
Bánatot üzent minden sora.
Míg olvastam, én csak nevettem.
Nagy bánata, hogy rövid a hajam.
Kaszárnyánkban nagy a vidámság
Isteni pofák, jó társaság.
Dave morog s simítja rövid haját
'Ezért kapok majd kemény napszúrást'
Craig bakancsot súrol fényesre,
Csodálja a fekete tükröt.
Vakítón csillog a szobánk benne
Számunkra nincs egy-két perce fölös.
Holnap végre indulunk mi is.
Csak eddig volt az életünk víg-
Mondja a sok hazatérő elit.
Pedig mi untunk már várakozni...
Köd és füst mindenütt; lövések
Ez a front, itt a föld árnyéka
A nagy vizsga ideje most jött el,
Most meglátszik, ki a jó katona.
Szakaszom vezetem romházba.
Búvóhely ez, faajtó zárva.
Itt bujkál – mondják – egy terrorista
Most igazságot teszünk rajta
Jobbnak képzeltem, mozgalmasnak.
Láttam sok-sok síró gyereket,
Nem törődtem velük, parancsoltam,
S pár perc múlva meglett az emberem.
Nem hagytuk ott a gyermekeket
Mert rádión üzenet érkezett
Városba jön sok iszlám fegyveres
Vonuljunk vissza, mert bombázás lesz.
Fogtuk őket s ők jöttek velünk
Távol a várostól, csatától
Gyűjtő táborban leadtuk terhünk
S tettünk emberünk fejére zsákot.
