Régebbi írás, de nyitószónak megfelel.
Ismét a szokásos problémával szembesültem. Akarok írni, de nem tudom, hogy mit írjak(azaz nem tudom, hogy hogyan). Igazán nehéz ügy. Pedig valahol azt olvastam, hogy az író mindig tud írni. Ha jól emlékszem, egy cikk volt arról, hogy hogyan is lehet valakiből író. Sok érdekes dolgot leírt, de valahogy úgy, hogy kitűnt belőle, hogyha nem azt csinálod, akkor nem is lehetsz jó ebben a műfajban. Hát furcsa volt...azt még megemésztettem, hogy minden reggel fel kell kelni fél órával korábban, és írni. Hogy, nem kell várni az ihletre, azt is megértem. Írjam gondolkodás nélkül azt ami eszembe jut...jó, írom, meg van értve. És megértettem még jó pár dolgot az ott leírtak közül, de mikor magamban összefoglaltam, akkor szép csendesen kijelentettem, hogy marhaság.
Nos, ezennel előtárom a Gidró-féle módszert: A legfontosabb az, hogy az írást sose érezd tehernek. Az nem egy plusz feladat, amit kötelező módon el kell végezni, sokkal inkább kikapcsolódás. Ezt mondom én, aki még soha semmi komoly dolgot nem írt. Tehát több évnyi tapasztalatlansággal a hátam mögött kijelentem, hogy az írás nem teher, hanem szórakozás. Lehet, hogy ezért nem leszek soha író, mert így gondolom. De ha így nem lehetek az, akkor nem is akarok az lenni. Nem kell mindent megutálni azért mert jobban megismered. Tehát számomra ennyiből áll egy jó író „alapja”. A többi, a tehetség, a szókincs, az írástechnika csak ráadás. Úgy képzelem el, mint egy házat, ez a szeretet maga a ház, a többi a berendezés. De a sok bútor mit sem ér, ha nincs egy ház, ahol elrendezheted. Most is, miközben írok a kedvenc együttesem számai szólnak. Jó pörgősek, és nem lehet tőlük normálisan írni, mert szétszórják a gondolataimat stb. Természetesen nagyon zavaróak, hiszen az íráshoz teljes csend kell. Sajnos nem, nekem az íráshoz hangulat kell, és írni akarás. És a jó zene mindkettőt segíti.
Mostanáig ha írtam valamit, az valamilyen történet volt, műfaj nem lényeg, azonban az igen, hogy még nem értem fel addig. Sokat akar a szarka...Meg tudnám írni, azt tudom, de nem olyan szinten, ahogy én akarom, hogy legyen írva.
Az ilyen jegyzetekről a naplóírás jut eszembe. Soha nem értettem, hogy miért írnak az emberek naplót. Mert utána vagy elolvassák vagy nem. Ha elolvassák, akkor...hát kíváncsiak magukra...azaz törődnek magukkal. C-c sokat törődnek magukkal, többet, mint kellene(hoppá, de könnyen ítélkezik, hördülnek fel jó páran), vagy esetleg kíváncsiak, ami érthető, de...nem értem na, miért kell. Ha nem olvassák el, akkor meg inkább mondják el énekelve tükör előtt, legalább csiszolódik a hangjuk...
Milyen lehet léleknaplót vezetni(miért jutott ez eszembe?)...nehéz. Nem önismeret kell hozzá, pontosabban ami kell, az nem önismeret, hanem...bár furcsán hangzik, de figyelni a belső hangokra. Ezek legtöbbször az ösztönösen felbukkanó gondolatok. Nekem például most azt mondják,. Hogy nem kellett volna belekeveredni ebbe a naplós gondolatba, és hagyjam abba...hagyom is, csak eldöntöm, hogy hogy lesz...írok ilyeneket, mikor írni van kedvem, vagy merítek az életből írnivalót...az utóbbi, az jobban tetszik. Na ennyi, most megyek fogat mosok, aztán azt hiszem megfekszek (pár óra múlva) ...de előtte végigolvasom, mit írtam.
Végigolvastam... elmegy, nem fogom törülni, de nem is írok ezentúl ilyent...van jobb is amiről írhatok...az természetesen az ÉN életem. Kimaradt a vigyori pofa, az nem elég, ha a képernyő előtt vigyorgok. Az elszáll, vagy mit csinál. Így írom, hogy az utolsó mondatot nem gondoltam komolyan :P <----azaz ez
