Talán nem én vagyok az egyetlen, aki elgondolkodott azon, hogy tulajdonképpen miféle teremtmény is az ember. Mit tettünk, amivel kiérdemeljük azt a megkülönböztető 'ki' szavacskát, ami elkülönít minket a 'mik' -től. Nem pszichológiai gondolatmenet következik, mondhatom sokkal durvább. Ugyanis akárhogy nézem bennünk még mindig megtalálható a történelem előtti viselkedés. Ezt valami gén hordozza magában, ami egész fajunkat meghatározza. Nos, ezennel bemutatom hogyan viselkedne az ember, ha nem történt volna meg az áttörés a 'mi' -ből a 'ki' -be.
Fiatal nőstények marakodnak egy halott zebra teteme felett. Egymás kezéből tépik ki a húsdarabokat, és éles hangon visítoznak. Az alfa nősténynek nehéz dolga van kordában tartani a fiatalságot, de fáradhatatlanul törekszik arra, hogy világos legyen a pozíciója a csapatban. Ennek adja bizonyságát a fiatalabbak testén látható karmolások hada. Rég nem jutottak húshoz, a levelek és bogyók rágcsálása meg épphogy az éhhalál ellen elég. A közelben feltűnik egy hím is. Lassan közeledik, ugrásra készen. Nincs párzási idény, ilyenkor számíthat a nőstények támadására. Ám azok láthatóan tudomást sem vesznek róla, mohón marcangolják a tetemet. Így a hímnek sikerül eljutnia a zebrához, és gyorsan belevájja karmait. Pár nőstény rámordul, de a táplálék fontosabb, mint a hím elkergetése, így sikerül az egyik combból egy jó darabot elemelnie, és azzal villámgyorsan arrébb fut. Egy fa közelében letelepedik, és enni kezd. Távolabb a nőstények hangos lakomája zajlik.
És itt álljunk is meg egy darabig. Gondolom mindenki megérti, hogy itt azokról az emberekről (maradjunk ennél ez elnevezésnél, az egyszerűség kedvéért) beszélek, akik a 'mi' -re érdemesek csak. No de vegyük sorra. Először is igen, ez az ősmodell. A nőstények csapatban, a hímek meg magányosan vándorolnak. Hogy miből lehet ezt legalábbis sejteni? Nézzük csak meg a fiatal lányok viselkedését. Gyakori, hogy két-esetleg több lány nagyon szoros baráti viszonyba keveredik, teljesen osztoznak egymás baján, örömén. Fogadjuk el, hogy, hogy a férfiaknál ez azért nem dívik, mert a társadalom lenézi azokat, akik úgy viselkednek mint a lányok – bár ennek is oka van, de elkanyarodna a mostani témánktól a fejtegetése. Ezzel együtt sem ad a közösség egyértelmű bátorítást arra, hogy a lányok pedig 'lányosan' viselkedjenek. Ennek egy lehetséges magyarázata a fenti állítás. A nők azaz nőstények az ősközösségekben, a paleolitikum előtti időkben, tehát hivatalosan az ember megjelenése előtt így éltek. Együtt, csapatban, a hímekkel csak párzás idején találkoztak. Ez védelmet nyújtott nekik más állatokkal szemben, ugyanakkor a hímekkel szemben is. A utóbbiak erősebbek lévén, csak egymás között kellett eldöntsék a hierarchiát, utána egyszerűen leteperték a nőstényt. Az emlősöknél ez az általános tendencia. A hímek ahol erősebbek, azért azok, hogy tudjanak, ha kell, erőszakkal is párosodni a nőstényekkel. Ugyanakkor csapatban a nőstények meg tudták védeni magukat ettől az erőszaktól. Nekik a párzásnál egyetlen céljuk az volt, hogy a legerősebb hímet válasszák, míg utóbbiak minél több nősténnyel kívántak párosodni. Ugyebár ez ma is megfigyelhető, kár is tagadni. És ennek mentén jó messze el lehet jutni. Igen, ezért nevezik ma kurvának azt a lányt, aki rövid időn belül sok fiúval volt, és ezért tartják menőnek azt a pasit, aki falja a nőket. Azzal együtt, hogy tudom, hogy ha esetlegesen egy lány olvassa, akkor azonnal rávágja, hogy ő nem tartja annak az ilyen pasikat. Rendben, te nem, de mindenki más igen. A férfiakra ez nem érvényes, mi őszintébbek vagyunk. Kicsit vad a hasonlat, de ha őszintén belegondolunk, és lehámozzuk a mindenkori társadalmi normákat vad következtetésre juthatunk.
Ugyanakkor közre játszik egy másik dolog is. Ma mát tudjuk, hogy nem az ember az egyetlen faj, aki szórakozásból szeretkezik. Feltehetően az ember előtti állatban is volt egy ilyen vágy. Ezért is volt szükségszerű a nőstények védekezése, mivel a hímek nem csak a párzási időszakban környékezték őket. Ha egy magányos nőstényt, esetleg kettőt kaptak el, akkor ha tudtak, erőszakkal közösültek velük. A nagyobb csapatokban élő nőstények meg tudták védeni magukat, és egymás simogatásával vezették le ilyesfajta vágyaikat. Ennek kivetülését a társadalomra, az emberere inkább hanyagolom...
Nos ez lenne az alaphelyzet. Ezzel együtt már akkor is a legokosabb állat az ember volt.
A falatozó hím felkapja a fejét, és beleszimatol a levegőbe. Furcsa szag csapja meg az orrát – ég a szavanna! A szél meghozza a füst kesernyés illatát. Elbődülve lódul meg, menekül a tűz elől. A majd' méteres száraz fű hosszan elnyúlva ég, de a közelben ott húzódik a sivatag, addig még elér. A nőstények a vad marakodásban később vették észre a veszélyt, de aztán futnak ők is a hím nyomán. Egy homokpadon várják a veszély végét. A füstöt nyomban elviszi az erős szél, ezért sem fulladnak meg, bár szemüket véresre marta.
A tűz után egyik nősténynek eszébe jut a zebra. Az bizony kicsit megégett a tűzben, de mg ehető. Sőt, láthatóan jobban ízlik nekik, mint mikor nyers volt. Izgatott makogással hántják a hús felső, sült részét. Egyikük egy nagyobb nyers darabbal a közeli kiégett fához óvatoskodik, és sután a parázsba veti. Egy darabig hagyja, majd gyors mozdulattal kikapja onnan. Bár a kezét egy kicsit megégette, tette sikeresnek mondható: Ugyanolyan finom ez a hús is, mint ami a lovon volt. A többi nőstény is felfigyel a tettére, és nem sokára tucatnyi húsdarab sült a parázsban.
És megszületett az ember. Merthogy a sült húst könnyebb emészteni, táplálóbb, és nem utolsósorban serkenti az agyműködést. Tehát kevesebb időt kell a vadászatra, gyűjtögetésre fordítani. És mivel ezzel párhuzamosan nem nőtt az alvásigény, maradt egy kis idő, amit valahogy el kellett tölteni. És ezek az állatok nekifogtak játszadozni, többet makogtak egymás között, és szép lassan elkezdtek gondolkodni. És megkezdődött a paleolitikum.
Mielőtt kígyót-békát, és egyéb szép dolgokat kiáltanátok rám elárulom, hogy ez csak egy elmélet, melynek alapja egy régebb olvasott írás, aminek sem a szerzőjére, sem a címére nem emlékszem. Úgy hívják szakszóval amit fentebb leírtam, hogy szociál-darwninizmus. Természetesen semmi nem bizonyítja az igazát, ahogy cáfolni sem lehet. Csak gondolkodhatunk azon, hogy mi is volt az ember előtt, és hogy mi volt az az isteni szikra. Manapság egyre elfogadottabb, hogy a tűz, a sült hús, tette az embert emberré. De hogy mi késztette azt az állatot arra, hogy azt a szelet húst a tűzbe dobja, és ez által a világ urává váljon, nem tudom. De megtörtént, így én meg tudtam írni ezt a gondolatot.