Fél óra múlva, fáradt mosollyal lépett ki a csikorgó vasajtón, és csatlakozott Nelához, aki a csillagokat szemlélte.

 - Mostantól ön nem az Asszimita klánnak a tulajdona. A szerződése kötelezi, de a klán lemondott a véréről. Helyette az én társam lesz, az új fészkem alapításánál

 - Tehát nem halál, hanem örök szolgaság - suttogta távolba révedő szemmel. Ajka megremegett.

 - Nos így is felfoghatja - vont vállat C’hit. - Ha a páromnak tartja magát a párom lesz, ha a szolgámnak, akkor a szolgám. Csak önön múlik. A sorsa olyan mint, amilyennek látja.

 - Pár - nézett rá Nela - vagyis az életem...az...

 - Hölgyem, higgye el, ha boldog akar lenni, akkor az lesz.

 - Oh! A boldogság. Hisze...- elakadt. Most döbbent rá hogy tegnap éjjel boldog volt. És amint tűnődött, rájött, hogy C’hittel talán valóban az lehet. Hiszen igaza van, nézett rá mosolyogva, ha boldog akarok lenni, akkor az leszek.

 Végűl tartózkodóan bólintott

 - Jól van. Leszek az ön párja - ahogy kimondta tudta, hogy eddigi szakasza véget ért. Ránézett C’hitre, majd mosolyogva felé nyújtotta a karját.

 - Tehát a boldogság mellett döntött. - mosolyodott el a férfi. Most először nem gúnyosan, ez volt az első őszinte mosoly, amit az ajkán látott az új párja.

 Most, hogy a jövője tiszta lett, Nelától minden addigi gond elsodródott. Már az emléke is halványan élt annak a  vívódásnak, ami alig fél perce a hatalmában tartotta. Megindultak kifelé az udvarról, ahol várt rájuk az éjfekete hintó. Felsegítette Nelát, majd a ghoulhoz fordult.

 - Rockwood, az új birtokomra...

 Beült a hintóba, ahol Nela tűnődve üldögélt. Mikor megindultak ismét a nőhöz fordult.

 - Hamar elhatározta magát Nela.

 - Ugyan, nem volt sok fontolni valóm. Azt kérdezte tőlem, hogy pompában, vagy szegénységben, hogy tisztelve, vagy megalázva szeretnék tovább élni. Sejtve, hogy a halál egyik módon sem lesz közeli, az utóbbit választottam

 - Ez volt az indoka? - nézett rá a férfi

 - Hát...igazából más is közrejátszott - zavartan elfordult - de olyan furcsa az egész.

 - Kegyed bizonyára először hált vámpírként férfival - tapintott a lényegre C’hit. - Tudnia kell, hogy mi azt a szerelmet, amit az emberek ismernek, nem érezhetjük, de a tesi vágy, a vonzalom, és a szenvedély ugyanúgy megvan bennünk is. Ez összekavarodva egy olyan érzést ad, ami nagyon hasonlít a szerelemhez. Csupán a fő motiválórugói egy kicsit eltérnek. Ezért van az, hogy azok a vámpírok, akik valamilyen vonzalmat éreznek egymás iránt úgy tudják igazán megismerni a másikat, ha vele hálnak. Ez az ösztönünkből is fakad. A klánja igen konzervatívan fogja fel mindezt, azonban az Asszamiták tudják, hogy ez a természetünk, és nem kísérelnek meg szembeszegülni önmagukkal.

 Nela bólintott, jelezve hogy érti, majd kisvártatva egy buja pillantás kíséretében megszólalt.

 - C’hit, mennyire ismersz te engem?

 - Nem ismerlek jól, soha nem elég jól...