Az esküszegő
Menj drágám, fuss, rohanj el
Mert én csak megöllek.
Vidd magaddal emlékeid,
Mindet, minek része vagyok én is.
Menekülj el, és maradj meg nekem
Hűvös éjszakákon védő szentemnek
Én már tovább nem bírom
Összeomlottam, ígyhát hagyom
Hogy voltál nekem mindaz,
Mi pogány papnak a felkelő nap.
Így néztek régen a tűzimádók
a parázsra, mi vet lángot.
Fuss, és őrizd meg a szemem
én nem feledem soha tekinteted
Nem, soha ajkad bájos játékát
Mi összeáll szívmelengető mosollyá.
Hangod melege nekem marad
Kis üdvösség az égő pokolban
Mert ott leszek én már örökké
Ez a sorsunk, nekünk, esküszegőké.
Ígértem,hogy maradok neked mindig
Barát, s a bajban biztos vígasz.
Helyette elárultalak.
Megszerettelek, bár a szemem sír.
Lelkem újjongva ünnepli végzetét.
Hisz úgy illik, a halál mosolyogva jőjjön el.
Hát ím, lélegzek tovább gépként
Szívem vidám halottat temet el.
Marad nálad mindaz, mi én voltam.
Nevetés, öröm, és vidám pillanat.
Nálam marad, mi jutott az emberből.
A te arcod, nem halványulva fejemből.
Rohanj amíg még tudsz, látom, hogy szeretsz.
Kedves testvér, menedék vagyok én neked.
Nekem meg maradsz az ami.
Az utolsó szó, mit ki merek mondani.
Szeretlek, szerettelek, és szeretni foglak.
Még ha nem is tudom, a szó mit takar
Én érzem, látom, hiszem,
de megtudni már soha nem merem.
Gondolataim eleje és vége lettél
A te neveddel élek már örökké
És ha meghalok, ajkam utolsó sóhaja
Téged kér, de tudja, hogy hiába.
Gonosz vagyok, és csapongó életű
De ha rám gondolsz könnyel, mi keserű
És gondolatoddal adod, mit én adnék.
Mind kit villám csapott megjavulnék.
Nekem teremtett téged az Isten
Csak nem szólt róla senkinek
Ég veled hát bájos szerelem.
Kivetlek most már hitvány érzelem.
Nem kell nekem hitvány kacaj,
Árnyéknak érzem a te napodban.
Nyelvem, és kezem görcsben ég.
Fuss hát szívem, mielőtt eszem elég.
