Átvett anyagot teszek közzé. Említettem már, hogy írni szándékozok Che -ről, és miközben kutakodtam, ráakadtam egy cikkre, ami pont azt és pont úgy írja le, amit és ahogy én akartam. A teljes cikket leközlöm ma, de két részre vágom. Ez az első fele a che kultuszt mutatja be. Talán nem ez a szakszerű kifejezés, de ezt használom, tessék szeretni, vagy legalábbis elfogadni.
Che Guevara, aki oly sokat (vagy oly keveset?) tett a kapitalizmus lerombolásáért, ma alapvető kapitalista áruvédjegy. Arcképe megjelenik mindenhol. Bögréken, pulóvereken, öngyújtókon, kulcstartókon, tárcákon, baseball-sapkákon és sísapkákon, pólókon, táskákon, farmerdzsekik hátán, teafilterek címkéjén, mind ugyanaz az Alberto Korda által készült fotó virít, a forradalom korai éveiből, amikor a szívdöglesztő szocialista fickó jellegzetes barettjében épp belesétált a fotós nézőkéjébe. Harmincnyolc évvel a halála után ez a kép még mindig a forradalmi (vagy éppen nagyon is kapitalista?) sikk része. Sean O'Hagan azt írta a The Observerhasábjain, hogy még mosópor is viseli a nevét, a következő szlogennel: "Che tisztábbra mos!"
A Che-termékeket nagy vállalatok és kis cégek egyaránt forgalmazzák. A Burlington Coat Factory televíziós reklámot készített, amelyben katonai nadrágba bújt fiatalok viselik Che arcképét. A New Jersey-ben található Flamingo's Boutique tulajdonosa a helyi kubai menekültek felháborodására a következőt válaszolta: "Azt árusítok, amit az emberek megvesznek." Forradalmárok is részt vesznek ebben a kereskedelmi őrületben az Interneten található "The Che Store"-tól - szlogenje szerint: "Minden forradalmi igényt kielégítünk" - Gianni Minà olasz íróig, aki Che 1952-es, dél-amerikai körútjáról szóló naplója megfilmesítési jogát eladta Robert Redfordnak, annak fejében, hogy szabad bejárást kapjon az Egy motoros naplója című film forgatási helyszíneire, s így elkészíthesse saját dokumentumfilmjét. Nem is beszélve Alberto Granadóról, aki Che útitársa volt, ma pedig dokumentaristák tanácsadója, s nemrég arról panaszkodott a madridi El País napilap munkatársának egy üveg Rioja bor és egy tál sült kacsa felett, hogy a Kubát sújtó amerikai embargó miatt nehéz beszednie a jogdíjakat. Hogy az iróniát tovább fokozzuk: az elegáns kora huszadik századi épületben, ahol Guevara született Rosario városában, Argentínában, az Urquiza és az Entre Ríos utcák sarkán, a közelmúltig az AFJP Máxima nevű magánpanzió működött, az argentin szociális intézmények kilencvenes évekbeli privatizációjának egyik gyermeke.
Che Guevara kapitalista áruvédjeggyé alakulása nem újkeletű, de az utóbbi időben jobban észrevehető és figyelemreméltóbb jelenség, hiszen évekkel a Che által képviselt politikai és ideológiai rendszer összeomlása után következett be. Jelentős részben az A motoros naplója című filmnek köszönhető, melyet Walter Salles rendezett, és Robert Redford volt a producere. (Ez azon három egész estés mozifilm egyike, amelyek Che-ről készültek az elmúlt két évben. A másik kettőt Josh Evans és Steven Soderbergh rendezték.) A gyönyörűen fényképezett tájak egyértelműen ellenpontozzák a "szennyes" kapitalizmus romboló hatását. A film egy önfelfedező túrára induló fiatalember története, akinek szociális öntudata lassan ébredezik a társadalmi és gazdasági elnyomást látva, s talajt keresve a korszak Sartre-i tökéletes emberének újhullámos újrafeltalálásához.
De hogy pontosabbak legyünk, a mai Che-divat 1997-ben kezdődött, halálának harmincadik évfordulóján, amikor öt életrajza jelent meg egyszerre a könyvesboltokban, és földi maradványait felfedezték a bolíviai Vallegrande repülőtéren eltemetve, miután egy nyugalmazott tábornok felfedte a helyet. Az évforduló kapcsán ismét reflektorfénybe került Freddy Alborta híres fényképe, amelyet asztalon fekvő holttestéről készített, romantikus és kissé Mantegna Krisztusára emlékeztető pózban.
A történelmi igazság ismerőinek fontos lenne tudni hősük életútjának valódi történetét. Sok rasztafári például magasztalja Hailé Szelasszié emlékét, holott azt sem tudják, ki volt valójában. Guevara korabeli követői és új posztkommunista tisztelői egy mítoszba kapaszkodnak. Az argentin fiatalok nagyszerűen megfogalmazták ezt egy spanyolul rímelő mondatban: "Tengo una remera del Che y no sé por qué." Van egy Che-pólóm, de nem tudom, miért.
Vegyük szemügyre azokat, akik az utóbbi időben Guevara arcképét mint az igazság és a lázadás szimbólumát propagálják. Libanonban a Szíria ellen tüntetők Rafiq Hariri sírjához vonulva Che arcképét hordozták. Thierri Henry, francia focista, aki jelenleg az angol Arsenal színeiben játszik, a FIFA által szervezett nagyszabású gálán fekete-vörös Che pólóban jelent meg. Manohla Dargis a New York Times-ban, George A. Romero: Halottak földje című könyvrecenziójában a következőt írta: "A legnagyobb megdöbbenést talán az okozza, amikor a fekete zombiból igazságos forradalmi vezér válik... Azt hiszem, Che Guevara mégis él." Maradona, a híres futballista Hugo Chávez venezuelai elnöknél tett látogatása alkalmával megmutatta a jobb karjára tetovált Che-arcképet. Sztavropolban, Dél-Oroszországban, a szociális segélyek elmaradása ellen tüntető helybéliek szintén Che-t ábrázoló zászlókkal vonultak fel. A San Francisco-i City Lights Books könyvesbolt, a beatirodalom legendás otthona a betérőknek egy egész polcnyi Dél-Amerikával foglalkozó irodalmat kínál, s ennek felét Che-ről szóló kötetek foglalják el. José Luis Montoya, mexikói rendőrtiszt, aki a drogbűnözés ellen harcol Mexicali városában, Che-csuklópántot hord, s azt állítja, erősebbnek érzi magát általa. A gázai Dhenisheh menekülttáborban az Intifáda előtt tisztelgő falat is Che Guevara arcképe díszíti. Egy Sidney-ben megjelenő vasárnapi társasági hetilap szerint a három legkívánatosabb vacsoravendég minden családban: Alvar Aalto, Richard Branson és Che Guevara. Leung Kwok-hung, egykori lázadó, ma Hong Kong városi tanácsának tagja, Pekinget Che Guevara-pólóban képviseli. Brazíliában Frei Betto, Lula da Silva elnök tanácsadója az éhezés elleni programban, egyszer azt mondta: "Kevesebb figyelmet kellett volna szentelnünk Trockijnak, és többet Che Guevarának." A leghíresebb megnyilatkozást pedig Carlos Santana és Antonio Banderas tették, akik az ez évi Oscar-díjátadó gálán az A motoros naplója egyik betétdalát adták elő, amelyen Santana Che-pólóban és keresztet viselve jelent meg. Che új kultusza tehát mindenhol megjelent. A legendát ismét azok támasztják, akiknek céljai éppenséggel jórészt ellentétesek azzal, amit Guevara képviselt.
Minden embernek vannak bizonyos megváltói képességei. Che Guevara esetében ezek a tulajdonságok segíthetnek elválasztani a valóságot a mítosztól. Becsületessége - vagyis részleges becsületessége - abból állt, hogy írásos emlékeket hagyott hátra gonoszságairól, beleértve néhány igazán visszataszító, ha nem is a legvisszataszítóbb részleteket. Bátorsága - amit Fidel Castro úgy jellemzett: "az ő útja minden veszélyes és nehéz helyzetben a legveszélyesebb és legnehezebb volt" - azt jelentette, hogy nem azért élt, hogy Kuba pokláért felelősséget vállaljon. A mítosz legalább annyit elmond egy korszakról, mint a valóság. Che saját hagyatékának köszönhetően megismerhetjük gondolatait és tetteit, és korai halálának köszönhetően azt is tudhatjuk, hogyan tévesztette meg kortársaink nagy részét oly sikeresen.
