Ma ismét szereztem egy barátot. Kezdem azt hinni, hogy, különös tehetségem van az emberek gyenge pontjait kifürkészni, és felhasználni egy vitában. Egy közös ismerős mutatott be neki, és igen jó beszélgetőtársnak bizonyult. Tíz perc után régi ismerősként tekintettünk egymásra. De még ismerkedtünk. És természetesen rákérdett, hogy milyen szakra járok.

- Á – vigyorodott el a választ hallva – azon egy csomó hazugságot tanítanak.

- Nagyon jól tudom – feleltem vállat vonva – de azért vettem fel ezt a szakot, mert egy része legalább konkrét, objektívebb, ha úgy tetszik. Egy épület nem hazudik – tettem hozzá vigyorogva.

- Igen, de attól még a többi elég rossz...

- Rossz? Gondolom úgy érted, hogy nem bizonyíthatóan igaz. Hát pont ezért is érdekel, tudod az igazság mindenek felett. Amúgy te mire jársz? - kíváncsiskodtam, mivel még mindig ott bujkált az előző vigyor árnyéka az arcán.

- Hogy én? Hát filozófiát tanulok – vágta ki a rezet. S nálam a vészharangot, mert nem tudtam elnyomni egy halk, ámbátor igen gúnyos horkantást. Meg is lett az eredménye

- Mi az, talán nem szereted? - jött az ingerült reakció. Ilyenkor illik visszahúzni a karmokat, és másra terelni a szót, de a korábbi vigyorért revánsot kellett vegyek.

Nos ezen hosszú bevezető után következzen a bejegyzés, mondjuk úgy, hogy a rövid monológom leírt, összeszedettebb változata, aminek következtében szemlátomást elhidegült tőlem a beszélgetőtársam. Még egy két ellenvetést tett, de miután voltam olyan pofátlan, hogy azokra is válaszoljak, végleg kiírtam magam az értelmes emberek köréből.

Hogy mi bajom a filozófiával? Semmi, nem tartom se fölösleges, se túlbonyolított tudománynak. Az egyetlen problémám az, hogy egy befele fordult tudomány lett, amire csak rátesz egy lapáttal az, ahogy tanítják. Jómagam ellenzem azt, hogy az egyetemen külön főszak legyen a filozófia tanulása. És nem azért, mert rosszul tanítanák, bár bevallom fogalmam nincs, hogy mit és hogy tanítanak ott. Ezért az egyetemi kart nem is a módszerei miatt ellenzem. De mit is kezd valaki, akinek a kezébe van egy diploma arról, hogy ő filozófiát végzett? Igazán, semmi konkrét munkakört nem tudok, ahol kimondottan csak ezen diploma birtokosai rúghatnak labdába. Egyet kivéve. A filozófia-tanárt. És ezzel be is zárult a kör, nem látok belőle kiutat. Mert megtanítják neki azt a bizonyos valami, és majd azt ő tovább tanítja, de nem használja semmire. Egy diplomától nem lesz senki filozófus, oda több kell. És megint nem az egyetemet szidom, csupán a filozófiát, mint tudományt tartom egy olyan valaminek, ami... hogy úgy mondjam nem tömegsport. És az, hogy tudja valaki, hogy mit is gondolt Platón, vagy éppen Voltaire, az nem jelent önmagában semmit.

Ha végigtekintünk az európai történelmen, akkor kulturálisan és filozófiailag is a görög hagyomány örökösét látjuk benne. Elsősorban filozófiailag, hiszen a filozófiai elv az, ami meghatározza a társadalom értelmiségi rétegét, és ez az értelmiség felelős a kultúráért. Ezzel csak azt akarom ismételten nyomatékosítani hogy a filozófiát nem tartom fölöslegesnek. A reneszánsz korában a filozófia is a reneszánszát élte, azonban történt azóta egy- s más. És manapság a reneszánsz műveltség nem jellemző úgyszólván senkire. Ez érthető, ugyanakkor gond is. Az oka pedig kettős. Egy mérnök, orvos, történész (a teljesség igénye nélkül) éppen elég 'mélynek' találja a saját szakkörét, és egész életét eltöltheti annak megismerésével, még akkor se fog mindent tudni a dologról. Az, hogy esetleg valaki a számítógépek mellett behatolóan foglalkozzon akár az anatómiával, akár a hettiták történelmével... nem kizárt, de elég ritka az ilyen ember.

Természetesen filozófusok tollából nagy, történelmünket befolyásoló gondolatok születtek. De e mellett is fölöslegesnek tartom a külön katedrát. Hiszen milyen két jellemzője kell legyen egy filozófusnak? Kell egy bizonyos műveltségre szert tegyen, amely segítségével összefüggéseiben láthatja a dolgokat. E mellett meg kell egy egyéni látásmód, hogy a fenti összefüggéseket sajátosan tudja párosítani, egyikből a másikra következtetni, és végül: egy világot felépíteni. Egyik a másik nélkül semmit sem ér – ha filozófusról beszélünk. És az egyetemen megtanítják az előzőt, de a másodikat nem tudják. Mivel nem is lehet. Az vagy megvan valakiben, vagy nincs. És szerintem ezen a ponton bukik az egész tanszék. A filozófusok nem úgy lesznek, hogy kívülről fújják a nagy elődjeik neveit, munkáit, és esetlegesen remek összehasonlításokat írnak két filozófiáról, hanem úgy, hogy a második – egyéni látásmód – jellemzőjüktől hajtva felszedik a szükséges műveltséget. El tudom képzelni a filozófiát mint tantárgyat – minden egyetemen. Olyan formában, hogy fél évet kötelező, és utána opcionálisan választhatja – aki akarja. De az, hogy filozófiát tanulunk, az nem megoldás. És az sem, hogy az évenként végző filozófusok fele tanár lesz, a másik fele meg – felvesz egy másik szakot, és ezt sutba vágja.

És végül ellent is mondok magamnak. Mostanáig a filozófiát úgy mutattam be, mint egy tudományt. Azért, mert valóban kell hozzá olyan tudás is, ami nem az emberrel született. De ha valaki nem ismer egy filozófust sem, még akkor is lehet ő maga az. Elég ha talál magának választ a társadalmi kérdésekre. Nem feltétlenül jó választ, de valamilyen választ, ami meghatározza a további hozzáállását a világhoz.