Egy korábbi írásomban említettem, hogy a magyarok keresztény hitre térítéséről igencsak kevés információnk van. Annyit tudunk, amennyit Szent István törvénykönyveibe leírtak. István király két törvénykönyvén látszik, hogy a népet szigorúan, de nem drákói szigorral nevelte át. Nézzük is a törvénykönyveit. Első törvénykönyvében az egyházi személyekről és javakról ítélkezik, a nyugati minta szerint. Ezek mellett kitűnik, hogy a keresztény hit megtartására is hangsúlyt fektet. Bünteti azokat, akik kitérnek a hitükből, akik hitszegők lesznek. A második törvénykönyvben szerepel a leghíresebb törvénye. Minden tíz falu építsen egy templomot, amit el is látnak megfelelően. Ezen kívül kiderül még pár dolog a magyar társadalmi viszonyokról. De minden utalás a pogány magyarokra csak a keresztények által történt, ezért nem is kapunk hiteles képet az akkori viszonyokról. Tudjuk, hogy Gellért püspököt a pogányok megölték. Az nyilvánvaló, hogy egy püspök nem magában sétál a városban. Veszélyes környéken igen nagy védelemmel veszi körbe magát. Ha mindezek ellenére is meggyilkolták, akkor komoly mozgalmakat kell sejteni a pogányok részéről.

Mégis, viszonylag zökkenőmentesen haladt az áttérítés. Most pedig hibás érvelést fogok elkövetni, előre is elnézést mindenkitől, de bizonyítékok, és egyáltalán szinte azt kell mondanom, hogy feltételezések hiányában, muszáj előszednem ezt a retorikát. Képzeljük el az akkori magyar mentalitást. Alig pár emberöltője még egész Európát sarcolták, fosztogatták, hihetetlenül gazdagok voltak. És most, ez a kor leáldozott, jött az új hatalom, az új rendszer. Nem kívánták vissza talán a régi életet, amiről apáik, nagyapáik meséltek? Bizonyára igen. Harcos nemzet volt a magyar, a férfi egyben katona is. Nomád, esetleg félnomád életet éltek, bár feltehetőleg ismerték a földművelés technikáját, nem foglalkoztak vele, az itt élő népek termeltek nekik. Klasszikusan minden békében eltöltött évet hiábavaló pazarlásnak tekintettek. Nagyon nehezen szokták meg már a letelepedett életet is, nehezen álltak rá a földművelésre. Mikor István trónra került, éppen hogy kezdtek beletörődni. Ha ezek után elveszi a vallásukat is, akkor nehezen maradhatott volna király. Nézzük meg a fél évezreddel későbbi, lelkületében immár keresztény, magyarokat. Rájuk szakadt a török iga, de nemhogy belenyugodtak volna, inkább folyamatosan harcoltak ellene. A százötven éves török uralom alatt folytonos harcok zajlottak a megszállt területeken. Nincs okunk feltételezni, hogy a tizenegyedik század magyarsága bármivel is béketűrőbb lett volna, sőt éppen ellenkezőleg. Ezt István is felmérte, és mint azt a történések igazolták, bizonyára jól mérte fel. Ha elfogadunk egy apróságot, akkor könnyű lehetett az áttérítés, mert tulajdonképpen sose térítette át őket teljesen. Lássuk, miből is gondolok erre.

Ismerkedjünk meg a magyarok ősvallásával. Kezdjük mindjárt a Teremtővel. Sokunk hallotta már az Öreg Isten szóösszetételt. Azt már kevesen tudják, hogy az 'öreg' nem jelző, hanem a név része – volt az ősvallásban. A teremtés mögött álló erőt nevezték így. Gondolhatjuk, hogy nem tellett nagy erőfeszítésbe áttérni a keresztény hitre, hiszen ugyanaz volt a legfőbb erő. A Magyarok Istene ugyanarra vonatkozik, mint az Öreg Isten, mindkét név használatban maradt. Kissé profán, de a magyarok istenéhez az emberek fohászkodtak, míg az öreg istent indulataiknál emlegették, és teszik még ma is vidékeken. És ha jobban belemélyedünk, talán felidéződik bennünk egyes öregek sóhajtása az Egek Urához. Ez is ugyanarra az istenre vonatkozik, alighanem még a tiszta sámánisztikus vallásból maradt fenn. Én nem foglalok állást a mellett, hogy a magyarok készültek a honfoglalásra, és ezért a vallásukat már korábban is a kereszténységhez idomították, de pár dolog elgondolkodtató. Egyrészt a szoros hun, szittya (szkíta) hagyomány nem lehet véletlen. És bár semmi bizonyíték nincs arra, hogy akár egyik, akár másik leszármazottai lennének, az valószínűsíthető, hogy együtt éltek ezen népekkel. Az együttélés alatt átvehették kultúrájukat, ily módon a vallásukat is. És a szkíta-hun mitológiában találjuk meg az Egek Urát sok más nagy hatalmú lény (isten) mellett, mint a legfőbb hatalmasságot. Ez legalábbis elgondolkodtató, és felveti a kérdést, hogy vajon mi céllal idomult át az Egek Ura az Öreg Istenné. Sejthető, hogy nem ez volt az első 'vallási reform' a magyarok történelmében. De térjünk vissza.

Második személy, akivel foglalkozunk Szűz Mária. Más néven Boldogasszony. Igen, ő is megtalálható az ősvallásban, méghozzá pont ezen a néven. Az ősmagyar hitben Boldogasszony két személyre is vonatkozott. Nagyboldogasszony volt a Teremtő párja. Ő az ősanya, aki álomba szenderült a teremtés után. Az Öreg Isten érintésére, időtlen vajúdással megszülte az Életet – kit Fiacska, Fiúcska néven is emlegetnek. Sokkal közelebb áll a magyarokhoz azonban Kisboldogasszony, aki maga a föld. Ő táplálja az életet a földön. És ismét létrejön egy hármasság. Merthogy Kisboldogasszonyról is tudjuk, hogy korábban Tündér Ilona néven emlegették, kinek 'selyemsár haja a napsugár és érő búzaföldek aranya, szeme kék, mint az ég, ruhája fodraiban kisded lelkek várják megszületésük idejét'. Mindezek mellett ő Magor, Magyar arája is. A nászuk után felvette a Magyar Ilona nevet, ő lett a Magyarok Nagyasszonya, anyja. Magyar Ilona anyánk, Boldogasszony anyánk.

„Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk “ Ez Kölcsey Himnusza előtt a magyar nép himnuszának kezdő sora volt. Ugye, nem is nehéz elképzelni egy vallásváltást, mindezek tükrében. Mikor István király felajánlotta az országot Szűz Máriának, a magyarok azt látták, hogy az ő Boldogasszonyuknak ajánlja, ezért ellenvetés nélkül elfogadták.

A régi és az új hit elemei ötvöződtek, bár látszólag elfogadtatta az új vallást, István bizonyára tudta, hogy a magyarok Boldogasszonyhoz imádkoznak. Hadd tegyék, amíg nyugaton azt látják, hogy hithű keresztények. És jól számított, hiszen igen rövid időn belül szinte mindenki azzá vált. De a hagyományokban megmaradt Boldogasszony annak ami volt. És ezért is tekintenek a magyarok úgy a Szűzanyára ahogy egy más nép sem. Számukra egyenértékű a teremtő Istennel, még ha ez nem is tudatosul, s okát java részük rég elfeledte.

 

Ui.:A Magyarokról írok, nem Rólunk. Ez puszta önszuggeszció, megpróbáltam egy engem igen közelről érintő dolgot távlatilag szemlélni, ennek volt eszköze. Természetesen én is közéjük sorolom magam. Ezt minden esetre nem árt tisztázni.