Nem lényeg, hogy hol voltam. Talán vissza se tértem, úgyhogy minél kevesebb kérdés, anál jobb. De azért itt vagyok, és folytatom.
Mindenki hallotta annak a magyarázatát, hogy miért van egy áthúzott kutya a mikrók dobozán. Szép történet, érdemes feleleveníteni, csak hogy tényleg mindenki tudja. Öreg nénike úgy gondolta, hogy a mikró az ugye melegít, azaz meleg levegő, ami szárít. Nosza, a megfürdetett macskáját betette – szárítani. Hát a macsek ezt nem favorizálta, és egy kis idő után úgy gondolta hogy ő inkább szépen a négy mancsát felfelé fordítja. Mikor ezt a nénike felfogta, éktelen haragra gerjedt, és a bíróság elé vitte az ügyet, hogy az ő szeme fénye, magányában egyetlen támasza ím, jobblétre szenderült. A bíró, nézve a törvénykönyvet igazat adott neki, és megítélte a kártérítést, mert senki nem figyelmeztette az embereket hogy a mikrohullámok bizony veszélyesek, és bár nem hagyják el a mikró belsejét – ott az üvegajtón a rács, ami arra szolgál, hogy a hullámokat bent tartsa – azért a bent leledző élő organizmusokat (pl. macska) nem kímélik. Tehát a macska – akarom mondani a nénike jól járt, kapott annyi pénzt, amellyel macska menhelyt nyithat. Magyarországról beszélve... Régebb volt egy bizonyos újságnak egy posztere. Míly' szép magyar mondat volt! Na, menjünk tovább. Ezen a poszteren egy fiatal, meztelen lány – nyaktól köldökig mutatva – volt látható szemből, hátulról két férfikéz markolta a mellét. Alatta a szlogen: a(z) xy újság olvasóinak melltartója, vagy valami nagyon hasonló. Ez egy reklám, se több, se kevesebb, kicsit provokatív, de teljesen ártalmatlan. Egészen addig, amíg egy öreg nénike be nem rohant a szerkesztőségbe, azon sápítozva, hogy ő, mióta a reklámot látta, fél attól, hogy valaki hátulról megmarkolja a melleit, ugyanúgy, minta a plakáton. Erre kaptak a fejükhöz az emberek, hogy hoppá, erre nem gondoltunk, és jaj, vajon most mi lesz, tárgyaljuk meg!...
Nem arra akarok utalni, hogy az öreg nénikékkel van gond, pusztán véletlen, hogy mindkét esetben öreg nő volt a történet főszereplője. De azon kívül, hogy mindketten nők és öregek, van még bennük valami közös. Mindketten hülyék. És ez a kisebbik gond. A nagyobbik az, hogy mindkettejükkel szóba állnak, megfontolják a véleményüket, és végső soron, igazuk van – törvények, nem tudom mik szerint. És kérdem én, miért van ez? Miért van az, hogy ha valami 99 embernek tetszik, és egynek nem, akkor miért arra az egyre kell koncentrálni, nem számít mekkora ökörséget is mond. Miért nem tudjuk - a józan észre hallgatva – ezeket az embereket szépen kiröhögni, és nem törődni velük tovább. Elkönyveljük, hogy ez egy darab hülye, szállítva a nagy számok törvénye alapján. De nem, ha az ő hozzáállása más mint a többié, akkor azt tisztelni kell, függetlenül attól, hogy miben merül is ki ez a más vélemény/álláspont/követelés. Sajnos ez megy mindenhol ebben a fene nagy demokráciában, a törvények annyira kuszáltak, hogy néha a józan észt felülírják. Az emberekbe annyira bele van iktatva, hogy mindenkinek kell adni a véleményére, hogy félnek hallgatni arra a hangra, ami lágyan azt suttogja a fülükbe, hogy ez-egy-barom. És ezzel a két utolsó mondattal megjelenik a cím. Ez az idiokrácia, a kevés hülye uralma... és még ha kevés lenne!
