Tényleg csak úgy. Nem tudtam éjjel aludni, ezért írtam valamit.
Köd van. Ezt utálom ebben a rohadt országban, a kibaszott ködöt. Szorosabbra fogom a kabátomat, és cigaretta után kotorászok a zsebemben. Kiveszek egy szálat, majd a gyújtót. De nem akar tűzet adni, elázott itt még a szikrakő is. Türelmetlenül sercegtetek, míg végre fellobban, és jólesőt szippanthatok. Jobb volt, amíg szivart szívtam, nem éreztem, hogy lépten-nyomon kellene egy. Megvolt annak a kultúrája, napi kettő-három tökéletesen elég volt. Már-már rituális cselekedet, egy reggel, ébredés után, egy délután újságot olvasva, és egy este, a pia mellett. De ez a kis szar... minél többet szívok, annál több kell belőle. Visszacsúsztatom a dobozt a zsebembe, majd másik kezemmel végigsimítok a hajamon. Gusztustalan a tapintása. Meg akarom törülni a kezem a kabátomban, hogy kiűzzem a nyálkás érzést, de a kabátom is át van itatva nedvességgel, olyan, mintha egy kövér ember izzadt hasához értem volna. Összeborzongok. Jó lesz sietni, mert itt hamarosan egy sártócsa lesz belőlem. A kihalt utcákon lépkedve már-már nosztalgiával gondolok vissza egy évvel korábbra. Napfény, meleg és akkor lettem vizes, ha a zuhany alatt álltam. Igaz, állandóan dolgozni kellett, és vigyázni, nehogy elkapjanak, de az az idegborzoló feszültség más volt mint ez. Nem fojtogatott, nem takart be, hogy végül úgy érezzem, üvölteni akarok, és szétloccsantani minden barom fejét, aki szembejön. Miután itt befejeztem, eltűnök, az ezer százalék. Jöhetnek utánam a kopóikkal soha a büdös életben meg nem találnak. Leborotválom a szakállamat és agyő elvtársak. Lőhetitek egymást fejbe, mert kurvára nem fog érdekelni, mit csináltok ti, vagy mi lesz a rohadt pártotokkal- a szentségit! Bokáig merültem egy víztócsába. Átkozódva ráztam a lábamat, de a víz már teljesen elöntötte a cipőmet. Szépen varrott bőrcipő, és most úgy néz ki, mint egy gyári munkás ócska bakancsa. Taxit kellett volna hívjak, és más utcában kiszálljak. Soha nem jönne rá, hogy akit vitt, az ugyanaz, mint akit keresnek. De most már mindegy. Pár saroknyira van úgyis. Tovább megyek, reménykedve, hogy legalább a pisztoly nem ázott szarrá. Azon se csodálkoznék, ha igen, de késsel dolgozni mindig macerásabb.
Pár perc múlva hallom a mély harangütést, pont akkor, amikor megérkezek a célomhoz. Most szépen fel a lépcsőn... egy, kettő, három, negyedik ajtó. A folyosón senki, igaz éjjel háromkor ki az isten mászkálhat errefelé. Elő a pisztolyt, elő a kulcsot. Halk zajjal kattan a zár, majd hangtalanul nyílik az ajtó. Bemegyek, majd óvatosan becsukom. Nyomorult kis lakás. Megyek a háló fele. Első ajtó balra. Mi a franc, ez még ébren van? Hoppá, nincs egyedül. A nyögéseket hallva kajánul elvigyorodok. Milyen jól tölti az utolsó estéjét. Én is ezt csinálnám, az biztos. De a vigyor a következő másodpercben lemállik az arcomról. A büdös életbe, akkor két embert kell kinyírjak! Nem, nem arra vállalkoztam, hogy nőt ölök, de nincs más választásom. Magamban káromkodva állok a csukott ajtó előtt, de nem nyitok be. Csak azért sem, franc a fejetekbe, nem fogok mészárlást rendezni! És holnap mit mondok? Nem akartam a dugást félbeszakítani? Nevetséges, tudtam, hogy ha ma éjjel nem végzem el, akkor keresztet vethetek a terveimre. És magamra is. Bent elcsendesedtek, majd recsegni kezdett az ágy. Ez kellett, a franc essen bele, nem akarok bemenni, ezért kijön az egyikük. A pisztolyt lövésre készen felemelem, közben igyekszem minden zajt meghallani a szomszéd szobából. Semmi, csak az ágy recsegett még öt percig, majd elcsendesedett minden. Jobb ha várok egy kicsit. Legalább fél órát, amíg elalszanak. Egy cigi jól esne most. De persze nem gyújthatok rá. Körülnézek. Tényleg egy ilyen patkánylyukban élhet egy ilyen ember? Sokat vállalt, azt hiszem. Egy kis szekrényen mindenféle irat. Óvatosan odanyúlok és felemelem az elsőt. Johnas Bull írta. Az aki most bent készül az örök álmára. Egy jelentés. Nem tud holnap bemenni, mert beteg meg van hűlve, ezúton elnézést kér. A címzett meg... Várjuk csak, valami nem stimmel. Az én Johnasom nem itt dolgozik. Mi ez? Tudom, hogy nem egy féreg hivatalnokot kell kinyírjak, hanem egy újságírót, de akkor meg mi a franc történik itt?! Kurva gyorsan lépjek le mielőtt fölöslegesen kell gyilkoljak. Valaki keveri már megint a szart? Mindegy, csak most el innen.
Húsz perccel később egy telefonfülkében álldogálva tárcsázom a számot. Hosszasan kicsöng.
- Ki az? - szól bele egy álmos hang.
- Rossz címet adtatok, nem tettem semmit, észrevétlen tudtam maradni – hadarom bele a telefonba, majd leteszem. Most csak tovább, holnap majd a fejére borítják annak a szerencsétlennek az asztalát, aki ezért felelős. A szentségit a kibaszott ködnek!
