Ma este megkaptam a magamét. Ez eddig rendben is van. De válaszoltam is, ami viszont nem szokványos. Lehet, még magas a vérnyomásom az izraeli ügy kapcsán, vagy csak öregszem. De a válasz úgy sikerült, hogy leírom ide is, mondjuk egy képzeletbeli üzenetre válaszul.

Nézd, te azzal támadsz engem, hogy minek bírálom a román kormányt, ebben a helyzetben én se tudnék jobbat tenni, fogjam be a szájam, és örüljek, hogy van egyáltalán megoldás a helyzetre, legyen az bármilyen fájdalmas is. Kedvelt módszeremhez folyamodok a válaszban. Tegyük fel, hogy van egy repülő, egy megválasztott pilótával. És ez a repülő egyre keservesebben halad, a motorja ki-kihagy. Már elkezdtük kidobálni a fölösleges cuccokat, ennek ellenére a gép orra lassan lefele fordult. Tisztában vagyunk azzal, hogy a repülőnek megvannak a saját korlátjai mégis, a pilóta tud kommunikálni a külvilággal, és ő azt ígérte, hogy ha ő lesz ott, akkor minden fasza lesz, ő elintézi. És most, mikor az utasok nagy része kérdezi, hogy mi a franc is ez a helyzet, akkor egy-két ember dühösen rájuk támad, hogy hallgassanak, ők sem csinálták volna szebben. Igaz, mi se, én se (valószínűleg). Na de, kérdem én: Akartam pilóta lenni? Nem. És ő akart? Igen. Ennyire egyszerű. Nekem meg van adatva az a luxus, hogy észre vegyem, hogy jelenleg nyakig is vagyunk benne, és hullámzik is. Észre vegyem, és szóvá tegyem. Mert én nem csápoltam azért, hogy pilóta legyek, meghagytam ezt annak, aki – saját bevallása szerint – ért hozzá, és – ahogy ígérte a kampányában – megoldja a helyzetet. A hozzáértést nem tudom megítélni, de ez a megoldás kissé erőteljes azt hiszem, és nem látom, hogy kivezetne a bajból. Ez a problémánk nekünk, örök elégedetleneknek. Hogy nem tudta volna megnyerni a választást, ha nem ezt mondja? Ugye, ez most nem komoly érv?...

De ha már a hasonlatoknál tartunk: Valamelyik magyar humorista élt a következő hasonlattal. Képzeljük el, hogy Magyarország egy busz. Gyurcsány Ferenc odalibben a kormányhoz, mondván: Én akarok vezetni, én akarok vezetni! Jó, vezet. A járgány vészesen megközelítette a szakadékot, erre Ferenc elkapja a kezét a kormányról, azt rikoltva: Most már vezessen valaki más! Igaz is, vicces is, és – hogy újabb humoristát idézzek – sírva nevetős. De amelyik magyar nem tud sírva nevetni, az menjen ideggyógyászhoz, mert akkor valami nem stimmel vele.

Hasonlóan kedvelt hasonlatom, a mostani választásokról szól. Ebben, a kies országot ismételten egy ütött kopott kocsihoz hasonlították, amiben benzin már alig van, minden el van kúrva, zörögve-köhögve robog a szakadék fele, és az eddigi sofőrök a rádiót próbálják kiszerelni, mielőtt átengedik a kormányt másoknak.

De talán túl sok ez hasonlatból. Maradjunk annyiban, hogy amerre a szem ellát, szarban van a nagy világ.