Nocsak, ez a dekadencia vidámságba fordulása. Hogy mikor írtam, a válasz az, hogy hümm... Kicsit olyan túl elszomorodtam az elején, szóvl hagytam az egészet firkálmány, de na, ez es idekerül, mementónak:)

Csak indulj be. Keresem az ihletet, nézek ki a vonat ablakán, de a szomorú őszi táj nem juttat semmit eszembe. Hajnalodik, kel fel a nap, de most a sugarak keresztül zuhannak rajtam. Kiégett és üres a valóm, de nem a lehangoltság vesz erőt rajtam. Igazán furcsa megélni azt, hogy egy egész tudatot hagytam el, és most a nullából építkezve kell megtöltenem olyan dolgokkal, amit hasznosnak vélek. Sajnos, az építés előtt mindig rombolni kell. Az elmúlt hónapban mindent eltüntettem, ami voltam. Elégedetlenség? Nem igazán. Nem jutok sehova, azt éreztem, és ez az érzés nem fér bele az általam teremtett világba. Ígyhát törültem mindent, ami oda vezethetett. És, most, hogy újra látni kezdek, rájöttem pár dologra. Az alapot nem lehet változtatni. És nem is kell. A lelkesedés, ami hiányzik. Ahogy beleuntam szinte mindenbe, aminek nekifogtam, úgy most az életbe is. De nem kell, nem lehet reset gombot keresni a világon, csak magamon. Most megvolt ez az újra indulás. Nem látok még tisztán, érzelmek tömkelege nyeli el a gondolataimat. Ki kell várjam, hogy melyik érzelemnek van alapja, és melyik a szalmaláng. Hát tudom...

Jó fél éve utaztam a vonaton, hazafele tartottunk megünnepelni a munka napját. Jellemzően nem munkával, hanem egy ereszd el a hajam estével, illetve az elő- meg utójátékkal. Ekkor találkoztam először a kvantumfizikával, ha lehet ezt annak nevezni. Szét volt a csapatunk szóródva, én bóbiskoltam a székben, páran előre mentek. Egyszer csak jönnek vissza, hogy ezt kellett volna lássam/halljam. Kérdő tekintetemre rögtön mesélni kezdtek. Egy magyarországi sráccal beszélgettek, eleve lefárasztotta őket a fiú... jobb szó nincs rá élhetetlensége. De minden érthetővé vált, amikor megismerték az édesanyját. Kiemelkedve a ruhák halma alól, ahol eddig az igaz megvilágosodottak álmát aludta, kerek szemmel nézett rájuk, majd a következő mondat hagyta el száját.

-Tudtátok, hogy átléptünk a kvantumtérbe? - ezt kedves barátaim nem tudták, azt viszont igen, hogy nem illik egy idősebb ismeretlen embert szembe kiröhögni. De lehet, hogy csak szavukat vette a döbbenet, hogy ilyen létezik. Nem ilyen tér, hanem ilyen ember, aki felébredve két ismeretlen embernek ezt tartja fontosnak elmondani. Mivel látta, hogy nem igazán követték őt ebben a dimenzióváltásban rögtön vissza is húzódott a burkába.

-Gondoltam szólok – mondta, és újra lemerült a világ azon mélységeibe, aminőket mi – közönséges halandók nem is bírunk ésszel felérni. De végülis hasznosnak bizonyult, hiszen a kvantum azóta minden furcsa helyzetre ráillik. Születet már kvantumparaszt, kvantumvonat, de kvantumsör is. Megfelelően pihent állapotban minden lehetséges. Ime, ez egy kvantumszöveg, ami a filozófikus elégizálásból, egy ugrással átváltott könnyed anekdotázásba. Ez a kvantumlépés.