Versenyre írt paródia, politikai fennhangal. A feladat: A Csipike című meséről paródiát írni. Régebbi alkotás, az elkövetkező napokban feltöltök még párat, amik szintén ennek a versenynek a különböző fordulóira születtek.

A vég

Cefetke aludt, és álmában elégedetten mosolygott. Ujjai a levegőben markolásztak, ajka számokat formázott. Még húsz százalék, motyogta, a másik oldalára fordulva. Hajnali tízkor az óra csergése riasztotta. Mérgesen nézett rá, majd gyorsan elővette a diktafonját.

Első napirendi pont: Az órák ezentúl nem csengetnek, kerregnek, zörögnek, csak finoman suttognak. Az újabbak hozzák ágyba a reggelit, tette hozzá, mert a gyomra hatalmasat kordult.

Ha már felébredt, elhatározta, hogy nem lustálkodik, hanem felkel. Nem telt bele két óra, és kimászott az ágyból. A papucsáért. Az éjjel leesett a lábáról, és most a zsibbadt lábujjkái tudatták vele az idő múlását. Nem is, inkább a lábujjai. A lábujjka az más. Olyan mint az uborka. Csak kisebb. És nem zöld...hanem kék, nézte elgondolkozva a lábát.

Sóhajtva felkelt, és már várta az aznapi üzenete. Szó nélkül eldobta, és kilépett az ajtón, hogy elinduljon dolgozni. Pár pillanattal később vörösre gyúlt arccal futott vissza. Kintről szitkok és elnyújtott sikolyok hallatszottak. Valaki nevetett. Cölöpke csúnya szavakat mormolt a vidám embernek, majd felöltözött. Így visszaélni más ember elfoglaltságával, dühöngött. Bő, piros színű nadrágot húzott magára, és színes pöttyökkel tarkított inget. Ez után előkereste hosszú, felkunkorodó orrú cipőjét, és végül, hogy meg ne fázzon, a fejére is tett valamit. Hogy mit, azt én nem tudom, és mivel mindent én közlök, ezért te sem fogod tudni tisztelt olvasó. Legyen elég annyi, hogy a korábban felsorolt ruhákkal teljesen összhangban volt, és ha megnyomják visító hangot ad. Mármint az a bizonyos dolog. Na de térjünk vissza Csupikához.

Teljes harci díszbe öltözve végül beért a munkába. Siettsége ellenére, még be tudott diktálni pár dolgot a diktafonban. A teljes, hétszáznegyvenkét tételből álló lista szabadon megtekinthető a párt lapjában, az elsőtől a huszadik oldalig. Igaz, többnyire anagrammák formájában. A munka(kerülő)-helyen azonban szörnyű hír fogadta. A cég feloszlatta magát, mivel senkinek sem volt rá szüksége, és gyakorlatilag a semmiért vették fel a fizetésük.

De mi volt ezzel a gond?!, kiabált Csalánka kétségbeesetten bő nadrágjába gyűjtve minden érvet. Választ azonban nem kapott, csak két pofont az egyik kívülállótól. Ott hibázott, hogy ő is az épületen kívül állt. Mit volt mit tenni, szomorúan és egyenesen hazament. Csak néha térítette ki egy-két jól irányzott tojás. Diktafonját, és munkaruháját eldobta. Ha már nincs munka, ezek sem kellenek. Este még egy sajttájékoztatót tartott. Két juh-, és egy penészes sajt látszólag figyelt, de egy svájci az ülés közepén kivitette magát a macskával. Nedves tócsa maradt utána a földön, jelezve véleményét.

A következő napokban a rokonait látogatta meg. Nem tették szóvá, hogy Csuporka most már hivatalosan is munkanélküli lett, de nem tudták leplezni az örömüket. Mikor azt hitték, hogy nem figyel, csendesen pezsgőt bontottak, tortát ettek, és tűzijátékokat eregettek. Nem is bírta köztük sokáig. Lelkileg letaglózva ült be az apósa kocsijába és elhajtott. Nem jut nekem már semmi az életben, kesergett a műszerfalon. A csodálkozó tekintetek miatt végül leszállt onnan, és visszaült az ülésre. Ahogy magának motyogva rájött, hogy ő most ülésen van, könnyekre fakadt. Most már az élete nem a politikáról, hanem apolitikáról szól. Exitus politicus, idézte fel a régi latin leckéit, amiket japán nyelven volt szerencséje letenni...a földre, majd páros lábbal hosszan ugrálni rajta, elsősorban a hatalmas egy százalékon az értékelés résznél. Az emlék erőt öntött belé.

Majd meglátjátok, hogy nélkülem milyen más lesz az életetek, fenyegetőzött előre örülve a medve bőrére. Vagy íva a medve bőrére?Ez a további események szempontjából lényegtelen, de hősünk mégis sokáig gondolkodott rajta. A szilveszteri tűzijátékok zökkentették csak ki a gondolataiból. Elhatározta, hogy álruhát ölt és elvegyül a tömegben.

- Milyen az élet tata – szólított meg egy gyereket.

- Jaj, a szüleim egy hónap alatt megkeresték az egész évi betevőt – lelkendezett a gyermek, lelkesen pödörve ősz bajuszát.

- Vagy úgy – mondta Csökike lelombozódva. Egy koldust vett észre, nyomban odament. Annak talán csak nem megy olyan jól nélküle.

- Mit keresel itt ezen kései órán – szólította meg résztvevő hangon – talán nincs lakásod?

- Nincs - válaszolta a koldus Csákócska nagy örömére. - Képzelje, egyik szállodából a másikba...senki sem ad el nekem egy középkori várkastélyt. Márpedig én ott, vagy sehol! - kiáltotta önérzetesen a mellkasára csapva, majd vaskesztyűs kezét a kardjára téve peckesen tovalépdelt. Csipetke furcsán nézett utána, majd beült a kaloda alá. Fenézve látta, hogy egy ember van a kalodában. No, ez talán nem boldog, gondolta, és megszólította.

- Ön mit vétett? - kérdezte fölpislogva.

- Önt éltettem – felelte a kérdezett bűnbánó hangon.

Csuromka agya elborult. Mindenfele színes fényeket látott, és hangok zúgtak a fejében. Aztán vége lett a tűzjátéknak, és az emberek hazaindultak.. Csubukka felszökött a kalodára.

- Emberek! – kiáltotta. - Nem hiányzik nektek a politika?!

- Nem! - zúgták vissza az emberek.

- Nem érzitek, hogy cél nélküli az életetek?

- Nem! - felelték kórusban. Páran később fogták fel, így végül kánon lett, de ez a válasz erejéből semmit sem vett el.

- Nem hiányzik semmi sem belőle?

Hosszú csend, majd egy bátortalan hang:

- Nincs akit szidni...

- Úgy van - kiáltott egy másik, erőteljesebb hang – Üresek az estéink!

- A munkában nincs miről beszélni! - tette hozzá egy harmadik

- Nincsenek tüntetések! – süvöltött valaki a háttérből általános helyeslést provokálva.

- Legyen ismét politika? - kiáltott fejhangon Csibécske.

- Legyen! - zúgta a nép.

- Ismét megloplak! - ordította önfeledten.

- Mocsok szemét! – rivalgott a tömeg, majd a vállukra véve vitték vissza a parlamentbe.