Megjegyzés: Ha küldtem neked, hogy olvasd el, csak onnan kérem ahol látod az 'INNEN' szót. Az utolsó harmadában.
Nos, lassan véget ér a nyár. Nem punnyadtam annyira, mint előző alkalommal, de azért kissé lassultam, azt megadom. Ismételten: Nekem most ér véget, mondtam a múltkor is. Na. Egyből a lovak közé vágok egy gondolkodó, önelemző, kissé mesélő írogatással, hogy jőjjön meg a kedvem. Amolyan igazi blogposzt lesz, a tőlem elvárható magas színvonallal, nemkülönben mély önismerettel és határtalan, visszafogott szerénységgel megáldva. Igen, semmit nem változtam, csak kissé feladtam a függetlenségi terveimet. Még available, de lelkileg-szellemileg eléggé busy. Mindenki érti, oké.
Valahogy úgy alakul, hogy szeptember végére mindig leesik egy kis virgonckodás. Egy szeptemberre, és egy október-novemberre. Ezek az új ismeretségek, amik (talán) kölcsönös megelégedésre nem vezetnek sehova, de mindkét félnek jók. Minden esetre érdekes, hogy szinte hétre pontosan következik be ekkortályt már harmadik éve. Ha mondjuk október végén-november elején is lesz valami hasonló, akkor már-már karmikus jelentőséget lehet tulajdonítani a dolognak. Lehet energia az évkezdésre, pontosan mért adagokban, nem tudom, de jól el van rendezve, minden esetre. Aztán a többi ahogy esik, úgy suppan. Remélem mindenkinek világos, hogy szexről van szó. Vagyis volt szó eddig. A lelki-szellemi oldalát nézve a dolgoknak, elmondom úgy, hogy azt a világon rajtam kívűl egy ember érti meg. Talán. Jópár év után megint beütött a krízis. De ez úttal nem veszélyes, hála a másik tényezőnek. És a másik tényező. Nyár végére befejezett tény, hogy veszélyesen közel került hozzám valaki. Azért veszélyesen, mert nem érzem veszélynek, sőt örülök is, de ha valami baj lesz, jobban megsínylem, mint az eddigi (és ez utáni) kríziseket együttvéve. De nem lesz baj. Jó, ennyit arról, ami velem történt, csak az értette, akire tartozik, de leírtam így növelve a sejtelmes ködöt személyiségem körül. Ö... meglehet nagyon beképzelt lettem, de még mindig a humor és az (ön)irónia segítségével szemlélem a világot:P.
És itt kezdődik a második fele. Ez a bejegyzés is, egy jelentéktelen megjegyzésből indult ki, és veszélyesen szerteágazó máris. Pedig most érkeztem el a fontosabb részhez. Az előző csak olyan beköszönés volt. Néha meglepő, hogy a legjelentéktelenebb (vagy annak szánt) szavak is mi mindent tudnak előidézni bennünk. Kísérteties hatalmuk van, ha pont azokat a húrokat pendítik meg, amelyekre érzékenyek vagyunk. Ha akarjuk, ha nem, ez az érzékenység benne van mindannyiunkban, és bizony egy jól talált szó (nem is kell irányozzák, nem is kell azzal a céllal közöljék) hosszas töprengésre tud késztetni. Most kivételesen nem fogok általánosítani, és rendszert felállítani, amibe az én történetem is beleilleszthető (talán azért, mert megtettem már hehe), hanem elmondom konkrétan. Miután poénkodtunk pár dolgon, köztük a gyermekeken is, és szóba hoztam az unokatestvéremet, sikerült egy olyan megjegyzést kicsikarnom, ami legalábbis kétségbe vonta azt, hogy én gyermekekkel valaha is kapcsolatba kerüljek anélkül, hogy a gyermek megsínylené. Nem a pedofíliára gondolok, mielőtt bárkivel is elszaladna a ló, de a testi/lelki kínzásra. Természetesen csak poénnak volt szánva, bennem mégis megpendített néhányat a már fent említett húrokból. És itt van a szavak ereje, hogy egy ilyen poénnak szánt fél mondat is mit indít el az emberben. Bennem nem azt, hogy akkor az a bizonyos valaki azt hiszi, hogy nem tudok bánni a gyerekekkel, hanem (magamhoz híven) jóval szélesebb medrű gondolatokat szült. Beismerem, egyedül ő mondhatta ezt úgy, hogy rám ilyen hatással legyen, de ez csak azt bizonyítja, hogy nem csak a megjegyzés, a tartalom ami megpendíthet ezt-azt, hanem a személy is. Szinte bárki más mondhatta volna, nem indít meg bennem semmit. De mivel ő mondta...
INNEN:
Elgondolkodok, hogy miért is kell állandóan viccet csinálnom mindenből, és gondolataimat egyetlen szóban összegezem. Egyszerűség. Egy vicc, mindig vidám, mindig könnyed, mindig felületes. Ezt én úgy húzom magamra, mint más az elutasító magatartást, a néma gőgöt, a lenézést, bármit, amivel védekezik a külvilág ellen. Én azzal teszem, hogy közel engedem magamhoz a világot, de kisíklatom. Ez általában jó, de van néhány ember, akinek kicsit többet akarok mutatni. Akit be akarok engedni magamba, de nem tudok. Mert számukra én csak a vicc vagyok, nem az, aki a vicc mögött van. Olyan ez, és most páran megértik az egyik mániámat, mint a vezetéknév és a keresztnév. A vezetéknév van elől, az a pajzs, amin elcsúsznak az emberek. Én a világ jelentős részének a vezetéknevem vagyok. De van egy két ember, akinek szeretnék a keresztnevem lenni. Nem én válogatom meg őket, most már nem. De valahogy jól eső érzés, és ösztönösen jobban megnyílok azoknak, akik néha-néha (gyakran, általában) a keresztnevemen is szólítanak. Ez félig-meddig hasonlat csupán, érti, aki érti. Aki nincs tisztában a hasonlat konkrét elemeivel, fogja fel, mint teljes hasonlatot, nem veszít semmit, aki pedig érteni véli, azt is óvva intem, hogy szóról szóra értelmezze. Lényeg a lényeg, jó hogy én Gidró vagyok, de néha megijedek, hogy a világ elfelejti, hogy Attila is. Pedig legalább annyira vagyok az utóbbi, mint az előbbi. Az utóbbit csupán nehéz észrevenni, ezért is örülök, mikor valaki mégis megteszi. Előre bocsájtom, senki ne szólítson másképp, csak azért, mert tudja, hogy 'mire megy ki a játék'. Nem fogom távolabbinak érezni magamtól, mert Gidró vagyok neki. Hehh, nah, ezt úgy össze foglaltam, hogy egy-két embernek el is küldöm. Te aki ezt olvastad, és én küldtem neked, csak az utolsó fele az érdekes számodra. Azért szólok a végén, hogy jobb legyen. Nem, na, szólok az elején is:P
