Október hat... nemzeti gyásznap. Ezen a napon, kora reggel végeztek ki Aradon 13 tábornokot, a nemzet vértanúit. Gyászoljuk őket, erőt adnak nekünk, nem szabad elfelejtenünk őket soha. Patrióták voltak, és a szabadságért harcoltak, a magyar szabadságért..............
Mindaz, amit mondanék a továbbiakban megtalálható számos versben, beszédben. Pátosszal, magasztosan írva, hogy gyászolj magyar, gyászolj világ, de e gyászból meríts erőt, és nézz szembe bátran mindazzal, ami rád vár. Valóban, ez a lényege... De valahogy mégiscsak hamisnak érzem, ellentétes érzelmek, egyikből nem következik a másik. Valóban, a gyászból merítünk erőt ilyenkor? Halálukra gondolunk, mikor rájuk emlékezünk. Nem, sokkal fontosabb az életük, hiszen az volt, amit ők irányítottak. Tény, hogy méltósággal meghalni legalább annyi erő kell, mint méltósággal élni, de én ezen a napon nem tudok gyásszal a szívemben rájuk gondolni. És akinek eszébe jutnak, az mind büszkeséget érez a gyász mellett. És ez az, amiből erőt lehet meríteni. Büszkeségből, csodálatból, áhítatból. Ezekből születik az a gondolat, hogy igaz emberek, igaz magyarok voltak. A gyász, az a tisztelet előttük. Én nem gyászolom őket, szerintem nem ez a magyar nemzet gyásznapja. Az akasztóiké lehet, azoké, akik a gyalázatot elkövették, megszegve a cárnak tett ígéretüket (csak egyes emberekre gondolok, nem az osztrák népre). Én büszkén gondolok ma a nemzet hőseire, nem csak tizenhármukra, hanem mindre, ki életével, munkásságával hozzá járult ahhoz, hogy ma, mikor magamat magyarnak nevezem, tudjam, hogy egy páratlan kultúrájú és történelmű nép fia vagyok. Számomra október hat a hősök emléknapja.
Vörösmarty Mihály: Szózat
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.