Figyelem 16+! Bár blognak tűnhet, de ilyen természetű dolgokat én nem írok ki, úgyhogy egy történet...

Szemeit a plafonra szegezte, tekintetéből a teljes megadást olvastam ki. Most, hogy eljött a pillanat, zsarnoknak éreztem magam, aki erővel igázta le a nála gyengébbet. Pedig egészen idáig úgy tűnt, mindketten akarjuk, ő legalább annyira, mint én, ha nem jobban. Szinte vonszolt magával a lakásomra, láttam rajta a felfokozott vágyat. Ma éjjel nekem adja magát, végre egy csodás szeretkezésben jutunk el kapcsolatunk csúcsára. Villanyt sem kapcsoltam, egyből megcéloztuk az ágyat. Ahogy fokozatosan lemeztelenedtünk, úgy változott át kéjsóvár vadmacskából szende szűzzé, hogy most, mikor már tettlegességig fokozódott a helyzet úgy álljak előtte, mint egy hóhér, ki lefejezni készül az áldozatát. Ez az állapot a kardomat a végtelenségig tompává tette, szó sem lehetett arról, hogy így bármit is felvágjon. Na, néztem végig magamon, így lesz a pallosból ostor... de annak is, legalább a nyele keményfa. Fölé hajoltam, lassan csókolgatni kezdtem. Viszonozta, de ahogy a kezem lefele indult, megfeszült a teste. Éreztem, hogy nem a vágytól, jóval inkább a félelemtől húzódtak össze izmai, és ha folytatom, nem fog ellazulni, és a kitörés sem az a fajta lesz, amit vártam, jóval inkább olyan, hogy az ajtó tokostól szakad, miközben feltépi kifele menekülve. Ez így nem jó, úgy érzem magam, mintha éppen erőszakhoz készülnék. Abba is hagytam a még el sem kezdett előjátékot, lágyan simogatva próbáltam ellazítani. Ahogy észrevette hogy egyelőre semmilyen fizikális behatolás nem fog történni, érezhetően megnyugodott. Ez engem érezhetően nyugtalanított. Már elnézést, de egy felajzott férfival nem jó így játszadozni. Ideges voltam, és ez végleg tönkretette a hangulatot. Tudtam, ha most abbahagyom teljesen elbizonytalanodik, ha folytatom minden értelemben megsértem. Ördögi kör! És közben kérdőn néz rám, hogy ugyan mit csinálok. Próbálom mindkettőnknek élvezetessé tenni, azt. Csak nem megy, a szentségit a fejednek, mert úgy viselkedsz, ahogy. Lassan látom a mártíroknak járó koszorút a fejed fölött, és én erre – már elnézést – de ma este nem vagyok vevő. Zavaromból fülsértő macskanyávogás ragadott ki. Két kandúr verekedhetett össze, de olyan hangjuk volt, hogy majdnem a hold esett le az égről. Teljesen elment a kedvem mindentől, kissé idegesen néztem a partneremre.

„Na, ma éjjel minden kan baszni akar, remélem neki legalább sikerülni fog” – végleg abba akartam hagyni, de harsányan nevetni kezdett, éreztem, ahogy a teste elernyed. Kisvártatva úgy nézett rám, ahogy én nem reméltem, hogy ma éjjel (valaha!) nézni fog.

Magához húzott, majd hévvel megcsókolt, szinte kiszívta a nyelvem. Magamhoz sem tudtam térni, hogy mi ez a váltás, a kezével máris lent kutakodott. A meglepetéstől elállt a lélegzetem, aminek következtében majdnem megfulladtam a következő csóktól. Na anyád, gondoltam, és magamra húztam. Egy pillanatnyi zavart láttam rajta, majd, elmosolyodva csókolgatni kezdte a nyakam. Na, miből lesz a cserebogár!... A kandúr akar, a kan meg csinálja. Érezte, hogy a kezdeményezés az övé, és én nyugodtan tehettem a testével amit akartam, mindenben benne volt, én is mindenébe benne voltam, amiben lenni akartam. Később, az aktus hevében, már nem bánta, ha néha-néha átveszem a kezdeményezést, és végül úgy fejeztük be, ahogy azt én elképzeltem. Teste ívben hátra hajlott, miközben én fél kézzel a mellénél fogva húztam, másik kezemmel a hajába túrva. Utána tíz perccel, már csillogó szemmel kúszott az ölembe. Hát, nem hagysz pihenni, virágszál, de fiatal vadász sortüzet is adhat, hát rajta! Még vadabb volt, mint először, és a végén izzadtan, hosszú sóhajtással dőltünk végig az ágyon.

Másnap mesélte, hogy mindig is feszült volt szex előtt, és semmilyen hangulat nem volt elég neki, hogy beinduljon. De úgy látszik, vonta le a következtetést, ha helyzettől függetlenül felszabadulok, sec-perc alatt fel tudok izgulni. Ebben igaza volt, mindenféle feszültséget könnyen oldott nála a nevetés, annyira, hogy később röhögve szakítottunk. Én meg maradtam azzal a régi okossággal hogy abból semmi baj nem lehet, ha te kiskomám jót nevetsz!

A kilencvenes évek közepén történt ez a kísérlet. Patkányokat tettek a labirintusba – ez eddig ugye rendben van – majd abszolút ideális körülményeket biztosítottak számukra. Sokkal több nőstény volt, mint hím, enni és innivaló volt bőven, minden fertőzéstől védve voltak. Mint a mondás is tartja, burokban éltek. Pár generáció múlva érdekes változást vettek észre. A kísérleti patkányok kezdtek elkorcsosulni. Túlsúlyosak, agresszívak lettek, homokos patkányok száma megnőtt, lassabban reprodukálódtak, és az utódok egy része fizikailag is visszamaradottan született. Ha egy negyedik-ötödik generációs patkányt a valós életterükbe visszahelyeztek, rendszerint már az első napon megdöglött, fertőzéstől, miegyébtől. Egyszóval életképtelenek voltak a burkon kívül, és a burokban is egyre inkább képtelenek voltak fenntartani a populációjukat. Ezzel a kísérlet lezárult, messzemenő következtetéseket nem vontak le. A patkányok, ideális körülmények között tartva életképtelenek lesznek, állt a jelentésben.

A NATO szabványaiban a katonáktól elvárt fizikai teljesítményt a hatvanas évek végén csökkenteni kellett, mivel egyszerűen nem bírták azt a kiképzést, azokat a gyakorlatokat, amit húsz évvel korábban az elődeik végigcsináltak.

A leleményes olvasó a fenti két bekezdésből rájöhetett, hogy mire is akarok következtetni. Bizony, mi emberek is, olyanok vagyunk mint a patkányok. Folyamatos jólétben tartva minket, kezdünk elgyengülni, virágzásnak indulnak a devianciák (legyen szó ideológiai, pszichés, vagy fizikai defektusokról) és egyre életképtelenebbek leszünk. A társadalmunk megpróbálja a lehető legnagyobb jólétet biztosítani számunkra, ugyanakkor minél nagyobb a kényelem, annál súlyosabbak a következmények. Szerencsénkre azonban a civilizációnk nem tökéletes. Átlag húsz évenként a világ minden táján feszültségek, társadalom-, és civilizációromboló tényezők ütik fel a fejüket. Háborúk, válságok, járványok. Nem globális szinten, de régiókat nézve, az elmúlt időkben pár évtizedenként meg kellett védenünk magunkat, tulajdonunkat, egzisztenciánkat valamilyen ártó tényezőtől. És – a fenti gondolatot folytatva – talán ez az oka annak, hogy lassan (lassabban) 'romlik az ember minősége'. Ha jönne egy újabb világégés, ami nem pár évig, hanem pár évtizedig, akár évszázadig tartana, és amely után újra fel kell építenünk a civilizációnkat, megedződnénk. Senki nem kívánja ezt, én magam se, de belátható dolog. Történelmi időt véve alapul - civilizációk történetét tanulmányozva - meglehet, hogy újabb összeomlás következik. Túl hirtelen fejlődtünk, túl sokat. Rengeteg dolgot kapunk, és nem értünk meg annyira, hogy ésszel, szelektálva használhassuk fel azokat. Recseg-ropog a rendszer, rohamléptekben közeledünk egy cél felé, de kétséges, hogy elérjük-e, avagy előbb omlunk össze. Amenyiben elérjük, a technika segítségével meg tudjuk őrizni magunkat, de ha nem sikerül, akkor esni fogunk. Minél magasabbra jutottunk, annál nagyobbat. A történelem válságai mind mind tisztító tüzek voltak, szükséges rosszak, hogy erősödjünk, alkalmazkodjunk, és bírjuk a versenyt – önmagunkkal. Ma már látszik a cél. Ha jónak, ha rossznak fogadjuk el, tudjuk, hogy hova tartunk. Sokan vannak, akik nem helyeslik a célt, de ők tudják, hogy egy óriási válság kell ahhoz, hogy letérüljünk a mostani utunkról. Ezt nem ők fogják előidézni, ez a civilizációnk genetikájában van kódolva. Kérdés, hogy elő tör-e, mielőtt készen állnánk rá, vagy el tudjuk nyomni, esetleg kezelni. Nem foglalok állást én se pro se kontra, csupán felhívnám a figyelmet. Egyre lassabbak vagyunk, és nem tudjuk növelni a sebességet, mert az szétzúzna minket. A kérdés, hogy átszakítjuk-e a célszalagot mielőtt megállunk. Ha nem... akkor készüljön mindenki, mert létfontosságúnak tartott dolgok fognak eltűnni egyik napról a másikra. És, ha nagyon legyengülünk, a burok nélkül végünk.

 Régen jelentettem be, hogy néha-néha politizálni is fogok a blogon. Eddig nagyon tartottam magam a néha-néhához, de most fordulatot vettem. Legalábbis ma estére, éjszakára. Először is nézzünk körül Magyarországon, ahol nagy erővel zajlik a kampány, aminek a lényege az, hogy a Jobbik szar. Ezt napjában ötször elmondják különböző internetes oldalakon, a tv-ben, újságokban, mindenhol a médiában. Meg mellesleg valaki több tíz milliót sikkasztott. De a Jobbik nagyon rossz. Ja, és a harmadik, gyakorlatilag ügynöktevékenységet folytat a parlamentben, de ez semmit sem számít, mert a Jobbikos tagokról kiderült, hogy nem a bibliát csókolgatva élik az életüket, és mielőtt magukra vették volna ezt a hű de nagyon konzervatív, keresztény köntöst, egészen emberiek voltak. Hm, elsőként a frissebb, és kisebb ágyút veszem elő.

http://kepviselofunky.blog.hu/2010/03/25/jobbikos_nemzetpolitikus_penisznagyobbitoval

Tehát részeg is volt, meg a vákuumpompába rakott egy virslit. És basszus egy rohadt virslit! Igazi fáradt ember, egyetlen bajom vele, hogy miért a Drehert issza, mikor az a magyar sörökkel egyszintű lóhúgy, szerintem. Mint itt-ott hallottam, bizony az egyetemen be- berúgott. Öh... É-S??? Basszus, miért találták ki azt a mondást, hogy nem alkoholista, hanem egyetemista? Az, hogy hetenként egyszer iszik egyet, az sehol sem kompromittáló szerintem. Inkább fiatalon, az egyetemen tombolja ki magát, mint később, mikor családja lesz. Egy házibulin bepiált, minden jel szerint. Juj. Na, ennyit erről. És most jön a nagyágyú.

https://www.youtube.com/watch?v=KXxwF0rNRIs&feature=related

Király András sajnos már lemondott, pedig nagy dumás a gyerek, és valószínűleg valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll. A szövege, az korrekt ha a munkást elfogadjuk helótának:D. Sok hozzáfűzni valóm nincs is, esetlegesen felhívom a figyelmeteket egy másik videójára, ahol valamilyen egy eurós szar görög bort szid (miután megitta). Összegezve elment Görögországba, úgy, ahogy a fiatalok nagy része szeret menni, inni, szórakozni, bulizni. És azt is csinálta. Ha tahó, hát tahó, két üveg bor után nem szavalhatja az Iliászt a 'helóta geciknek'.

Szóval tényleg ez a legnagyobb baja a Jobbiknak? Hogy a párt tagjairól derül ki, hogy bizony fiatalon (most is azok) emberek voltak? Ezzel szemben meg az lenne a jó dolog, hogy valaki az egyetemista évei alatt szorgalmasan tanul, nem jár sehova, főleg nem rúg be a társasági élete kimerül abban, hogy esetlegesen rész vesz egy-egy diákkörön? Persze, részt kell venni, de nem csak és kizárólag... Valóban, mint sokan megfogalmazták, ezzel nincsen baj, elvégre mindenkiről lehetett volna olyan fiatalkori képet, és videót csinálni, amit ma nem szívesen mutogatna, ha felelős pozícióba kerül. A baj azzal van, hogy egy már-már nem emberi, tradicionális, konzervatív keresztény külsőt erőszakolnak magukra, mikor jó részük nem az. A párt követeli tőlük, és a pártnak meg kel felelni. Tehát beírjuk, hogy napi biblia, meg ilyen keresztény, meg olyan szeretet, és CSAK AZ. Nem, nem csak az, isten őrizzen, hogy csak az lenne, az már olyan vad fanatizmus, amiből senki nem kér. De hol zárja ki az, hogy valaki az egyetemen bulizott azt, hogy a magyarságért őszintén munkálkodik, hogy alapvetően jó keresztény legyen? Mert nem dogmatikusan követi a vallását? Miért, ki követi úgy? Egészséges ember nem lehet ma dogmatikusan vallásfanatikus, a Jobbik hiába sugallja ezt, mert hülyeség. És ez a legnagyobb hibája a pártnak. Szentnek akar látszani, holott nem az, és ez nem negatívum, senki nem várhat el tökéletességet tőlük, csak erre még nem jöttek rá. Na mindegy, a kampány szlogenje nekem akkor is a 'pinceízű bor', és a 'hélótageci' marad:)

Frissités: Egyre szimpatikusabbak! A Szent Magyar Gondolat mellett van a lánynak melle. meg jó pár dolog. De na, látható, milyen széles társadalmi szegmenst fog le a gárda, avagy a jobbik. Ja, erről beszélek: http://velvet.hu/szex/2010/03/27/pornos_gardista/

 Az abortusz kérdése alapvetően árnyaltabb, semhogy hirtelen kinyilatkoztatással állást tudjak foglalni pro vagy kontra. Mindenképpen szabályozni kellene, hogy ne szaladhasson be a szöszke (vagy akár ébenfekete) nőcike a plázában shoppingolás közben egy magzatelhalytásra. Teljesen természetesen nem szabad megszüntetni, de igen kemény szabályzást tartanék jónak. Még mindig nem tettem hitet egyik fél mellett sem, bár tény, hogy azzal semmiképpen sem értek egyet, hogy lassan ingyenes legyen bárkinek az abortusz. Ugyanakkor az erős tiltást is soknak tartom. Amit én gondolok, az az, hogy legyen mindenki tisztában, hogy mivel is jár ez. Ha már a civilizációnk kudarcot vallott e tekintetben, legalább tudja meg mindenki, hogy mi is tulajdonképpen ez a művi vetélés.

Első lépésben javaslom a 'Silent scream' című film megtekintését (Linket nem adok, keressetek, és találni fogtok. (Hely)közeli ismerőseim kérhetik, oda tudom adni.). Ez bemutatja az abortuszt és véleményt is mond róla. Nos, a vélemény, az olyan dolog, hogy nem kell kiváncsinak lenni rá, de az amit bemutat, az úgy történik, ahogy az láttatva és elmesélve van. Amennyiben lusták vagytok előkeresni a neten, és letölteni, olvassatok tovább, összefoglalom, szerény tudásom szerint, hogy mi is történik. Itt kicsivel több van leírva, mint amennyit a film megmutat, tehát attól függetlenül olvassátok végig.

Ha időben eldönti a hölgy, hogy ő márpedig még egy darabig (legalább) gyerek nélkül marad, akkor nem olyan nagy felhajtás az egész. A 12 hétnél nem idősebb magzat elhajtása a következő módon történik: Szépen felfekszik a delikvens az asztalra, és ott – még egyszer – széttárja lábait. A doktor ezek után feldug belé egy tágító vasat, majd egy szerkezettel felnyúl a méhbe. Ez egy jó erős porszívóhoz hasonlítható, amivel szétcincálja a magzatot, majd letépi a méhfalról tokkal-vonóval. Felvételeken jól látható, hogy az embrió próbál menekülni, valami hihetetlen életösztön éled fel benne. Nem tudjuk, hogy tudatában van-e annak, hogy most az el sem kezdődött élet véget ér, vagy valami megmagyarázhatatlan ösztön hajtja, de egyértelműen menekül. Úgy tudom, ekkor még nem érez fájdalmat a magzat, de minden esetre a halál tényével tisztában van. Ez után a porszívóval szépen kiszippantódik a véres massza. És most a technokrata megoldást vázoltam. Nem hiába mondogatják, hogy kikapartatja a gyermeket a nőcike. Hát van az úgy, hogy szabályosan kikaparják/kanalazzák a nőből a magzatot – porszívó hiányában.

Ez volt a hivatalos rész. Na de, nincs még itt vége, elvégre az illegális művi vetélés nem csak azt jelenti, hogy nem kórházban hajtja el a picit az illető, hanem azt is, hogy 12 hétnél idősebb magzatról van szó. Ebben az esetben a fenti porszívó/méhturkász módszer is működik, de ilyenkor már megcsontosodik a magzat, így más módszert kell alkalmazni. Egy speciális műszerrel felnyúlnak, és összetörik a magzat csontjait, szépen, 'szálanként', majd egy-egy hirtelen mozdulattal letépi a kezdődő végtagokat (csontok előírásszerűen trancsírozva vannak már), majd kihúzza egyesével őket. A végén a fejet. Az már ilyenkor jó csontos, úgyhogy vagy szét kell roppantani, és majd utána 'felporszívózni', vagy szépen kihúzni, a végén a törzs szintén kaparással, porszívózással eltávolítható. Gondolom mondanom sem kell, hogy ha a 12 hetesnél ifjabb embrió érzékeli a halált, akkor az idősebb (aminek fejlődik az ingerérzete is) min mehet keresztül a halál előtt. Igen látványos, mikor a magzat szája kinyílik a – fentiek fényében – egy néma sikolyra. Ez brutális, de viszonylag gyors módszer. Ennél lassabb, ha a magzatvíz helyére sóoldatot fecskendez a doktor. Ilyenkor a magzat szűk egy óra haláltusa után megfullad. Azonban nem vehető rögtön ki, a halál után nagyjából 5-8 órával meg kell szülni. Ezzel már elmegy a szegény lánynak egy teljes éjszakája is, amikor nem áll fenn a lehetősége, hogy újabb magzatot hozzon össze, amit majd 2 hónap múlva elhajt. Na, eddig volt ez. De ki gondolná, hogy akár az ötödik hónapban is végezhető abortusz? Mondjuk az abortusz szót nehezen fedi le az, hogy császármetszéshez hasonló eljárásban a műtétet végző orvos szépen kiemeli azt a nagyon pici csecsemőt,és mielőtt felsírna a a méhlepénnyel megfojtja, majd mehet a dézsába. Ennél idősebb korban a magzatot már koraszülöttnek kezdik hívni.

Szeretném, ha mindenki elgondolkodna ezen. Mostanság száz gyermekre jut nagyjából ötven abortusz. Az abortusz műtét kockázata a nők meddőn maradásában rejlik. A brutalitásáról fent szó esett. Természetesen sok esetben lehet indokolt az abortusz. Én azonban nem tartom indoknak azt, hogy véletlenül terhes lett a jányka, mert nem vigyáztak a barátjával. Ez nem hiba, nem bűn, de ne is legyen abortusz. Sajnos úgy áll a világ, hogy semmiféle szabályzás nem fog életbe lépni a közel jövőben, sőt folyamatosan emelik az abortusz állami támogatását. Ha a rendszer hülye, az embereknek kell okosnak lenniük.

 Hogy lehet élvezni kicsit jobban az életet? Olyan emberként, aki mindenre magyarázatot keres rájöttem valamire. Nagyon jól teszem, hogy a dolgoknak a mozgató rugóit nézem,mert így jobban helyt tudok állni az életben. Az, hogy komor tölgyként kapaszkodok a földbe valóban méltóságteljes, de nem élhető. Azzal, hogy mindenre magyarázatot találunk sok minden egyszerűbb lesz, de az élet nem Occam borotvájának az elvét követi. Egyes részletek igen, de nem jobb önfeledten élvezni egy kicsit a pillanatot?... Utána megmagyarázzuk magunknak, és esetleg másnak is, de amíg egy adott dolog teljesen ártalmatlan, addig miért ne higgyünk benne? Valóban többek vagyunk akkor, ha megértjük az elektro-pszichométert? Igen, egyszerű fizika, nem kvantumfizika, de akkor és ott, ha tényleg szórakoztat, hát miért ne adjuk át magunkat egy kicsit az örömnek? Az ember minél több mindent lát át, annál boldogtalanabb. A világunk is valahogy úgy áll fel. Ha megérted a rossz dolgokat, azok szinte mindig rosszak maradnak. Ellenben, ha a jó dolgokat érted meg, azok szinte mindig elvesztik a csodájukat, és örülhetünk, ha csak átlényegülnek. Ezért nem csoda, ha a korral, ahogy egyre 'okosabbak' leszünk, egyre inkább belefásulunk. Talán jobb is így, hiszen ideális esetben halálunkkor már csak egy apró láng alszik el, talán már csak a hamu utolsó füstpászmája száll az ég felé a lelkünkkel. Ha minden kezdeti lángot megőriznénk, mekkora törés lenne a halál!... Ugyanakkor nem tudok nem arra gondolni, hogy ez így helytelen. A halálnál maradva, ha mondjuk kicseréljük a tűz elalvását arra, hogy egy vaslapot helyezünk a tűz és miközénk, akkor mindjárt jobban hangzana. És így a halálra is tekinthetünk úgy, mint egyszerű váltásra, egy dinamikus mozgásra, amelynek révén már nem láthatjuk egymást. Pedig a tűz ég. És minél hevesebben ég, annál jobb. De hogyan is kapaszkodhatnánk a jó dolgokba? Nem mondják el a szüleink, hogy tulajdonképpen mi is az angyaljárás? Legkésőbb első osztályos korunkban megkapjuk a felvilágosítást a körülöttünk lévőktől, nem egyszer maró gúny kíséretében. És akkor mérgesek vagyunk a szüleinkre, amiért nem mondták el, és most minket gúnyolnak. Egy koldus kér tőlünk pár lejt ennivalóra, és adunk neki. Nyomban megkapjuk, hogy csak piára és cigarettára költi, ahogy az az esetek jó részében igaz is, de ezzel a dorgálásnak is beillő 'felvilágosítással' elvették az örömünket, hogy ez talán tényleg megérdemelte, talán tényleg jót tettünk vele. Hosszan tudnám sorolni a példákat, de fölösleges.

Most, ahogy belegondolok, úgy hangzik ez, mint a naivság dicsérete. És valóban, kicsit az is lett. Talán bennünk van a hiba, hogy olyan kevésre értékeljük, egyenesen negatív tulajdonságnak tartjuk. De képzeljünk el egy embert, aki semmilyen hitébe nem csalódott, amit az emberi jóságba, és a világba vetett. Kinevethetjük, de irigyeljük. És olyankor odaadnánk egy percre minden tudásunkat az ő boldogságáért.

(Rész keresztényeknek) Amennyire én tudom, két ilyen ember létezett, bár ők se voltak halálukig olyanok. Az egyiket Ádámnak hívták, a másikat Évának. Furcsa dolog, hogy mennyire nem szeretnénk visszakerülni az édenkertbe. És az is, hogy azt mondjuk, hogy az ember bűnösnek születik, holott ez nem igaz. Ártatlannak, teljesen naivnak lettünk teremtve, és az életünk folyamán távolodunk ettől az állapottól. (Vége)

Mit kellene tenni? Nem tudom. A mostani tudást nem adnám oda a tudatlan boldogságért, azt hiszem. De tépelődök rajta. Viszont, ha boldog lennék, nem is vágynék semmi többre, semmi tudás megszerzésére egy percig sem gondolnék. Nehéz kérdés, de mindaddig, amíg választ nem kapunk rá, kapaszkodnunk kell abba a tűzbe amit a születésünkkor magunkkal hoztunk, és mindennel táplálni, amivel csak lehet, mert sűrűn loccsan rá víz is. Az élet már csak ilyen.

 Csak az olvassa ezt a cikket, aki már látta az Inglourious Basterds-et (Becstelen Brigantik). Aki nem látta, okvetlenül nézze meg.

Már régóta akartam kritikát írni ehhez a filmhez, de ezidáig nem vitt rá a lélek. Most azonban olvastam egy zseniális írást, és bár a hozzáállás teljesen elhibázott, mégis, az írás mentén, jórészt arra reflektálva leírom a saját véleményem. Aki esetleg csak a tiszta kritikát olvasná (nem az enyémet), az hagyja ki a dőlt betűs zárójeleket, és gondolatban tegye hozzá az én véleményem sűrített változatát: Így akarta. A kritika szerzője 'jepe', a honlap, ahol megtalálható meg: http://cspv.hu/09/08/basterds/

Tarantino új filmje nagy port kavar - de vegyük észre, pont ez a lényege. A film csak a számunkra, end-userek számára film, azok számára, akik csinálják, gyakran csak biznisz. Egy cél van, a siker, azaz a nagy bevétel. Ha a film sikeres, az azt jelenti, az emberek szeretik, ami a kulturális demokráciában azt jelenti, a film jó. Tarantino kb. 6 évente fut neki egy mozi-megmérettetésnek, így tulajdonképpen érthető, hogy mindent bevet, amije csak van - a siker érdekében.

:::: az előzményekről 

Abból, amit a filmről előzetesen meg lehet tudni, arra következtethetünk, a Becstelen Brigantykkal nagyon komolyproblémák vannak. Természetesen ekkor még, mielőtt megnéztük volna, el tudtuk volna képzelni, hogy a sztori mégis működik, és nem egy durva, szinte vérlázító történettel van dolgunk. De nem. (De igen.) Sajnos, a film története és részletei pontosan olyanok, mit amilyennek képzeltük őket. Egy zsidó kommandó nácikat gyilkol brutálisan, megkínozzák, megskalpolják, agyonverik a védtelen embereket - német katonákat. Genfi Egyezmény, helló!! (Pontosan.) Ennek a filmnek az ötlete kétségtelenül még a Bush-érában jöhetett létre, amikor a foglyok kínzása meleg topic lehetett társasági összejöveteleken az elröppent filmesek körében. E filmben azonban sokkal többről van szó, mint a Genfi Egyezmény, a humanitás meggyalázásáról.(Persze, hogy sokkal többről, egy zseniális szatíra, amit te, kedves elemző a későbbieket is figyelembe véve nem vettél észre.) 

Itt az egész történet a Holokauszt köré épül. (Nem igaz. A zsidógyilkosság az elején van ábrázolva.)A film elején látványosan, bestiálisan lemészárolnak egy zsidó családot. Ha ez egy Holokauszt film lenne, egészen más lenne a helyzet. Tarantino becstelen mozija azonban egy ponyvaregény, egy, a történelemhez, valósághoz csak lazán és gátlástalanul kapcsolódó sztori (Éppen ez teszi zseniális szatírává, ami minden második világháborús filmnek görbe tükröt mutat.), amely felületes módon kínál olcsó izgalmakat. A zsidó család kiírtása például a vadnyugati filmek hangulatát idézi meg zenében. Hű, de vicces (Hm, az a negyedórás feszültség, az smafu? Gratulálok a sasszemhez.). Értjük, persze .. ha Charles Bronson-nak kiskorában el kellett szenvednie, hogy aktív részese a világ legbrutálisabb kivégzésének a Volt Egyszer Egy Vadnyugat-ban, akkor Tarantino-nak is jár egy ilyen lehetőség, ő is megérdemel egy ilyen menetet. Nyilván élvezte, amikor éttermekben előadta ismerőseinek e kezdőjelenetet. Hat évente csinál filmet, így számításaink szerint legalább 2 évet azzal tölthetett, hogy ezt a jelenetet mesélte esténként L.A. legmenőbb éttermeiben. Közben a hatás kedvéért nyilván meg-megszakította az elbeszélést, egy "idepasszolnád a salátát", "kaphatnánk még egy üveggel ebből", egy-egy nagyobb falatnál pedig pszichológiai hadviselés formájában eljátszadozott a hallgatóságával, hogy most inkább rágás közben beszéljen-e, vagy megrágja és lenyelje a falatot, miközben mindenki arra vár, hogy folytassa - a zaftos sztorit. Jó móka lehetett. Minden alkalommal. (Ez személyes sértettség, vagy ennyire görcs lenne neked egy tabudöntögető film? Tudod ma nem a kereszténység, és a szex a tabu, hanem a... na ugye.)

Miután elmondta, hogyan mészárolják le a padló alatt rejtőző családot, akiket persze jó hosszasan és kimérten a patkányokhoz hasonlít (ezt a részletet egyébként nem hinnénk, hogy előadta volna éttermi beszélgetései során, ezzel valószínűleg csak akkor konfrontálódtak az ismerősei, amikor adott nekik egy példányt az aktuális szkriptből) (Jáj, olyan nem történt, hogy egy náci egy zsidót patkányhoz hasonlít, maximum úgy, hogy patkány mert én, a gonosz náci azt mondom, höhö, igyunk még egy kicsit.), végre jöhetett a kedvenc része. Tarantino fa-arccal (várva a hatásra, felkészülve a siker learatására) tovább lapátolja szájába a kaját, majd megtörli szalvétával, körül néz, és néhány kiadósat kortyol Sierra Springs ásványvizéből, amit csak az ő kedvéért tartanak a helyen. Most jön a kedvenc része - a hatás. (Itt jött rá a leghülyébb is, hogy ez egy értelmes kritika, nagyon nagy adag vénasszonyos sértődöttséggel, mert *rikácsolva* ez milyen dolog, hogy ezt meri tenni!!) Hallgatósága elkezd mocorogni, a legbátrabb pedig nyilván megszólal, hogy de hát ez nagyon durva ... ilyet nyilván nem lehet ... stb, stb. Ekkor jön Tarantino: Miért? Ez is csak egy tipikus film, mint bármelyik western vagy kungfu. Az elején nagy vérengzés, aztán nagy leszámolás: bosszú!!(A kritika legértelmesebb gondolata, gyönyörűen szatirizáltad Tarantinót, és nem vetted észre, hogy úgy beledőltél a saját előítéleteidbe, hogy az csak na. Ha megfigyeled, sok-sok második világháborús film lényege, a szegény zsidók mellett a gonosz németek, akik fú de gonoszak, és embervért ittak, és a Mein Kampfot olvasták a zsidóbőrből készült lámpaernyő alatt. És jó nézni, mikor a filmben a gonosz nácik meghalnak. Na itt, milyen jó, mert milyen durván meghalnak. És a zsidók mészárolnak, igen, ez az igazi bosszú. És ez az ighazi szatíra:). ) Ezért járunk moziba - bosszúért. Nem tudtad? (nevet, majd kortyol) 
Én már csak tudom - ebből élek :) (mindenki nevet) 

Utána jön a "komolyan" rész: De most komolyan ... Steven (Spielberg) filmje adta az ötletet, amelyben Daniel (Craig) hajtóvadászatot indít a terroristák, a rosszfiúk ellen. No mercy (semmi merci). Szerintem annak a filmnek nagyon is volt mondanivalója .. engem totál megfogott. (Öntudatlan hatás, a cinizmus, cinizmust szül.)

Az elképzelt jelenetben (aminek sejtésünk szerint jó 150-szer le kellett játszódnia) a Hollywood-i étteremben Spielbergemlítése elegendő mód tekintélyparancsoló ahhoz, hogy Tarantino immár visszavegye a hatalmat a beszélgetés felett. Megemlíti az ismerőseinek, hogy a lány egyébként a véres jelenetben megmenekül, és Párizsban nyit egy mozit, egy kis barátságos művészmozit ... itt találkozik egy náci filmsztárral, aki beleszeret ... ez a filmsztár egyébként önmagát alakítja egy filmben, amelyben egy magaslatról 3 nap alatt 300 ellenséges katonát szed le mesterlövészként ... a film nagy siker, Hitler az idióta bajusza alatt végigröhögi, minden egyes katona halálát burleszk-szerű poénként ünnepelve (És senki nem ismer bizonyos moziba járó körökre, akik tapsolva fogadták, amikor a náci tisztet lecsapták, ugyanúgy röhögve...) ... 

Körülbelül idáig tart a képzeletbeli jelenet, ami valószínűleg rengeteg alkalommal lejátszódhatott. A jelenet vége az, hogy a hallgatóság végül elkezd elismerően hümmögni, és azt mondják: jól hangzik, kíváncsi vagyok - Tarantino-nak pedig több se kell:) 


:::: Ponyvaregény 2. 

Tarantino végre visszatért a ponyvaregényhez - több szinten is. A Becstelen Brigantyk egy jó alapanyag (lehetne, ha nem zsidókat és zsidó-vadászokat szerepeltetne, hanem az egész valami fiktív környezetben játszódna, bár inkább azt kell mondanunk, a Becstelen Brigantyk egy ihletett alkotás, Tarantino jó passzában írta, tele van töltéssel - kár, hogy ezt az esélyt egy rossz alapanyagra pazarolta. E filmben Tarantino-nak több alkalommal is sikerült felvillantania forgatókönyvírói tehetségét, ugyanakkor, sajnos, a "felületes lufi-stílus" nevű kór, amely Jackie Brown óta elharapódzott rajta, minden tönkre tesz. (Zárd be a zárójelt. Eh, pont így a legjobb, tudod. Sajnos, ahányszor felhozod, hogy milyen jó lenne, ha nem zsidók, és nem nácik, annyiszor kénytelen vagyok leírni, hogy SZATÍRA.)


Az Inglourious Basterds (fyi: címben mindkét szó helytelen helyesírással szerepel) egy kettős funkciójú film Tarantino számára. Egyrészt egy újabb vadászat, egy újabb roham, amellyel valami nagyot kell szakítania, másrészt egy újabb lehetőség, hogy kiélje filmezési szenvedélyét, és elkápráztassa a világot - ha tudja. Az egész történet tulajdonképpen egy Tarantino-ra jellemző figyelemfelkeltő gesztus. Igyekszik rátapintani valamire, aminek az említése, felemlegetése tapintatot érdemelne. Rátapint, sőt, ráugrik, és onnantól azon rugózik ezerrel - ezzel garantálva filmjének a figyelmet (ha elkapta áldozatát, a nézőt, akkor többé nem ereszti). A Ponyvaregényben kezdte ezt a stílust - ott a niggerezés volt a vesszőparipája, ami egészen a Jackie Brown-ig tartott, és rengeteget hozott neki (népszerűséget). Egyébként hülyeség. Nem a Ponyvaregényben, hanem legelső (és legjobb) művében, a Tiszta Románc-ban kezdte ezt el, amelyben Dennis Hopper egy nagy port kavaró fajelméleti eszmefuttatást ad elő - bár abban az a szép, és a színész ezért is vállalhatta el, Tony Scott rendezővel egyetemben, hogy semmi degradálót nem mond egyik nemzet fiairól, lányairól sem. Ronda stílusban fejezi ki magát - ez minden. Semmi degradáló nincs benne - sértés azonban annál több. Ahhoz azonban, hogy valaki sértőnek találja, hogy a nagymamáinak nagymamái mórokkal (afrikaiakkal, feketékkel) feküdtek le, rasszistának kell lennie. Normálisan, különösen ha ez történelmi tény, ebben semmi sértő nincs. Persze, ha ebben benne van a leigázás tényének említése is, és az üknagymamák áldozatok, az már más helyzet - mindjárt érthető például, hogy mi sérti azokat, akikre mondják, hogy népüket leigázták, a nagymamákat pedig megerőszakolták. Mindezt azért volt érdemes felemlíteni, mert annak idején nagy port kavart. Dennis Hopper az MTV-n is kénytelen volt erről csevegni (ahol megismételte, hogy amit mondott, történelmi tény) - azaz kábé az egész világ erről beszélt, hála Tarantino-nak.(Igen?...)

Ezek után ma, amikor az antiszemitizmus világszerte egy különösen kényes és aktuális téma, tulajdonképpen semmi meglepő nincs benne, hogy Tarantino jól rácuppan, hogy ezen rugózzon ezerrel.(Igen!...)


:::: a karakterek 

Az Inglourious Basterds-ban Tarantino legnagyobb találmánya a főszereplő náci karakter (a németek iránti tiszteletből fontos, hogy a náci filmek nácijait ne németeknek nevezzük!!). Egy olyan karakter, amit John Malkovichnak kellett volna eljátszania - ha ez egy jó film lett volna.(Ugye, itt értek félre valamit, esetleg nem érzem ki az utalást. Mert az, hogy azt mondod, hogy az illető színész nem játszotta jól a karaktert... na olyan nem lehet.) Egyáltalán nem kizárt, hogy Tarantino kedvenc karaktere ez a Landa nevű náci (Nem csak az övé, lévén, hogy az egész film legbriliánsabb kreálmánya ez a nem hithű náci, aki valójában egy szuper detektív, aki történetesen zsidókra vadászik, és egyben egy remek diplomata, aki ráérez minden lehetőségre.), akibe szemlátomást beletett apait, anyait. Ha ez egy más film lenne, ha Landa nem egy náci lenne, hanem egy sima pszichopata, esetleg egy vígjátéki szereplő, vagy egy pénzbehajtó gengszter, akkor azt mondhatnánk, hogy Tarantino nagyot alkotott e karakterrel. (És így mit mondunk? Zseniális, nagyot alkotott- hoppá náci, akkor vissza minden, mivel a nácik zsidó szappannal mosakodtak, és különben is, aki náci megdöglik, ahogy az ősi kínai mondás tartja. Szatíra a köbön.) Egyéb karakterei hozzá képest szinte konganak az ürességtől - lásd Brad Pitt karaktere, aki semmi mást sem tud, csak a Bonnie és Clyde-ból ismert déli akcentussal való beszédmódot, katonai stílusban. Ennyi, Brad Pitt karaktere nem is szól másról.(Szándékosan nem. Nem részletezem, csak ismételgetem, amíg fokhagymaszaga lesz a billentyűzetnek. Szatíra, itt a legpozitívabb szereplő a náci tiszt, akit a medve zsidó megöl, a legszerethetőbb figura a fiatal náci hős, a legidegesítőbb, arrogánsabb, üresebb személyek meg a brigantik.) Híres kommandós csapatának másik "legendás" tagja, Stiglitz (Til Schweiger) is hasonlóan üres. Tarantino-nak hovatovább egy nem túl népszerű Guy Ritchie-s eszközhöz kell folyamodnia, hogy egyáltalán be tudja vezetni. Amikor megtudjuk, hogy ő a híres Stiglitz, kiírják a nevét, és levetítenek egy kis bejátszást, hogy lássuk, milyen kemény alak ő, aki meggyilkolt 12 gestapo-s tisztet. Ezzel csak az a baj, hogy ezen a bejátszáson kívül Stiglitz a nagy semmit produkálja a vásznon. Alkotójának, teremtőjének nem futotta többre, nem volt több energiája, hogy foglalkozzon vele, hogy játszassa. 
A Kutyaszorítóban első nagy jelenetében minden szereplő megkapja a maga életre (egész filmre) szóló nagy jelenetét, mindenki előadhatja a stílusát, mindenki megnyilvánulhat egyéniségként, brillírozhat, mindenki emlékezetes karakterré válik egyetlen zseniális jelenet alatt. A Becstelen Brigantyk ehhez képest úgy vonultat fel egy piszkos 6-ot (7-et?), hogy a legnagyobb erőltetés ellenére sem lesz egyikükből sem egyéniség, egyiküknek sem lesz nagy jelenete, de még egy nagy pillanata sem, a felszín felpumpálása viszont ezerrel megy - lásd a "medve zsidó" nevű karakter felvezetését a baseball ütővel. (Nem, mivel ők a náci vérre szomjazó nézők megtestesülései. Ugyan, milyen tartalommal tölthetné fel őket bárki is?) A kis kommandós csapat tagjai megmaradnak pár-mondatos mellékszereplőnek, mint Gedeon Burkhard (a Rex felügyelőből), akinek egyetlen fordítási jelenete van, ami valamelyest vicces. 


A legsúlyosabb a főszereplő lány, Shosanna karaktere, hiszen ő a bestiális mészárlás túlélőjeként kezdi, a film gyakorlatilag legnagyobb töltéssel felruházott karaktereként - hogy aztán a végére a legsekélyesebb karakterré egyszerűsödjön, sekélyedjen.(Lám, mit tesz a bosszú...) Láttunk már ilyet is Tarantino-nál. A Jackie Brown-ban Bridget Fonda karakterével egy idő után nem tudott mit kezdeni, és csak úgy ejtette. Shosanna karakterének a legnagyobb problémája az, hogy egy adott pillanatban némi érzelmet érez a náci fickó iránt. Nos, itt válik annyira sekéllyé, hogy az már homokzátony. (Na ez az, mert az, hogy valaki beleszeret egy náciba, és ő nem az, olyan nincs. És az, hogy a végén megsajnál valaki egy kedves, szerény, jóképű, fiatal férfit, aki tagadhatatlan hős, az nem létezik. Ugyan, méghogy a náciban valaki felfedezheti azt, hogy ő is ember!!?? Ez milyen dolog? Még ha az után is teszi, hogy lelőtte. Nem, ilyen nincs. A nácik emberarcú állatok. Gratulálok, remekül felfogtad a szatírát, csak nem tudtad értelmezni.) Hogy lehet ilyen mostohán bánni egy karakterrel? Már az is eléggé durva, hogy a film véres drámaként indul, de a vége felé már laza vígjátékba megy át, a komolyság leghalványabb látszata nélkül. Shosanna rengeteg dolgon megy keresztül, ezer és egy jelenetben kell árnyaltan reagálnia, mindenféle belső érzelmeket megjelenítenie, ezek után pedig egy jelenetben már odáig süllyed (a film színvonala), hogy Shosanna csak úgy elgondolkodik, egyetlen másodperc erejéig, hogy "upsz, lehet, hogy mégis szerelmes vagyok ebbe a fickóba?" (Juj, hogy létezik, hogy...lásd az ez előtti zárójelet. Odáig süllyedjen a film, hogy a bosszút legyőzi a szerelem!? Pfuj, hát mit gondol magáról ez a Tarantino...Jó tudom, ez így jó is lenne, CSAKHOGY EGY NÁCIT SZERET, EZÉRT NEM JÓ.) - és nem abba, akivel életünk nagy tervén dolgozunk évek óta, és épp 2 perce váltam el tőle könnyek között? Kár ezért a karakterért (is). 


Ha már ennyire belementünk a karakterekbe, nem szabad megfeledkeznünk Hitler karakteréről sem. A Bukás kapcsán már írtunk róla, hogy Hitler szerepeltetését a filmekben nagy ívben kerülik, mert a sors fintoraként nevetséges, de minimum szuper-közhelyes, és így azon nyomban agyoncsapja a filmet. Tarantino azonban nem félt e kihívástól, és Hitlert a legnagyobb lazasággal formálta meg kedve szerint, egy idióta elmebetegként (Ahogy az minden kanonizált történelemkönyvben szerepel, csak nem ilyen nyíltan. Ott arról szól a legjobb esetben is, hogy ő volt az őrült géniusz. Nos, azzal együtt, hogy ne menjünk bele most Hitlerbe, mivel roppant kényes téma, ebben a filmben olyannak láttatják, mint a legnáciellenesebb filmekben, történetekben. Sőt! Még mielőtt: Nem náciellenes kell legyen valami, hanem objektív. Köszönöm.) - egyedül azt a hibát követte el, hogy nem törődött vele, milyen hatása lesz anak, amikor a film elején az első nagy vérengzés-jelenet után egyszercsak megjelenik a Hitler-figura, azt kiabálva hogy "nein, nein, nein". Ekkor, a normális reakció az lenne, hogy a közönség nevet. Persze, hogy nevet, mert ez egy vígjáték. De hogy lehet nevetni egy 10 percesre nyújtott véres mészárlás után, amelyben a zsidó családot patkányokhoz hasonlítják? (Na, személyes sértettség, tragédia... Eh, hogy is van az, hogy játszunk a közönség érzelmeivel? Nana, ezt milyen műfajban gyakorolják. Ki ne mondjam, úgy is lehet tudni...) Tarantino szerint ez nyilván sima ügy, szerintünk viszont baromi nagy gixer - totál szabálytalan művelet - blue screen.(Neked apafej, neked. Mert értelmesebb vagy, mint a kilencven százaléka azoknak, akik megnézték, ugyanakkor ugyanannyira félsz attól, hogy igazi tabuk sérülnek, mint a nézők 95%-a.)


:::: mexikói patt 

Tarantino legelőször a remek Tiszta Románcban vetette be a "nagy tűzharc, amely során majdnem mindenki bemurdel" - találmányát. Ennek egyébként Tony Scott, a True Romance rendezője annyira megörült, hogy később is igénybe vette - lásd Közellenség. Tarantino szerencsére megtanulta a Közellenség példájából, hogy egy film megoldásaként ilyet alkalmazni már többé nem lehet, elszakadni azonban mégsem bírt tőle. A "mindet egycsapásra" - módszer vonzereje különösen felértékelődhet, ha valakinek nincs kedve egyenként bíbelődnie a karaktereivel, vagy ha túlságosan nehezen megoldható probléma elé állította magát forgatókönyvíróként. Ez a módszer a Becstelen Brigantykban valószínűleg azért fordul elő, hogy a forgatókönyvíró megszabaduljon néhány karaktertől, amúgy semmi sem indokolja.(És mellesleg újabb feszült, idegborzoló jelenet, amiben – úristen!!! - egy náci ünnepli, hogy fia született, és játszanak a mocskos tetvek, ráadásul nem 'itt a zsidó aranyfoga, amott száll a füstje'-t, hanem általános műveltséget feltételező játékot. És igaz, megszabadult pár karakterétől, stílusosan. A nácik elleni harcban estek el. Ismételt megjegyzés: Az angol kém, és a gestapo-s tiszt a legjobb karakterek a jelenetben.)


:::: a film pszichológiája: a halál torkában 

A Becstelen Brigantyk végig egy darab pszichológiai effektre épül - arra, hogy valakinek az élete valaki más kezében van, a néző pedig azt bámulhatja (a rendező pedig abban élvezkedhet), hogy hogyan viselkedik az, akinek az életéből már csak másodpercek vannak hátra, illetve akinek az élete egy cérnaszálon függ. Macska-egér "játék" - a játék szó persze enyhén szólva túlzás. Ez a pszichológia egyébként jellemző a filmrajongó, "tékás" filmrendezőkre, akinek Tarantino a prototípusa - a (Tiszta Románc-ban meg is örökítette a tékában dolgozó korábbi énjét:)). 

Persze, hogy jellemző, hiszen a "tékás" filmrendezők rengetegszer megnéznek egy-egy filmet, és ugyanilyen rengetegszer beszélnek is róluk - ezen alkalmak során pedig egy-egy jelenetben a drámát az utolsó, legparányibb részletekbe menően is kiélvezik, kielemzik. Amikor egy "tékás" rendező forgatókönyvet ír, saját jeleneteire is úgy tekint, mint a polcán sorakozó klasszikus filmek nagy jeleneteire - azaz egy-egy jelenetbe beleépül a rendező e jelenetre vonatkoztatott reflexiója. Ezért a mai filmek jeleneteiben a dráma a Tarantino előtti korszakhoz képest olyan, mint egy jelenet nagyító alatt - ahol minden hangsúlyos részlet még nagyobb hangsúlyt kap. (Igen...)

A Ponyvaregényben ez a tékás stílus például abban nyilvánult meg, hogy Bruce Willis és Ving Rhames pincés-kalandjánál a részletetek totálisan elszabadultak - nem volt elég sejtetésszerűen megkapnunk, milyen borzalmakon mentek keresztül, Tarantino X-percen keresztül rugózott a részleteken - mint ahogyan a fegyverskála végigzongorázása a láncfűrésztől a szamuráj-kardig is ugyanígy a reflexió eredménye. A tékás rendezők időnként "leakadnak" saját jeleneteiknél, a részleteket óriásira nagyítva, a hangsúlyokat is eltúlozva - azért, mert úgy tekintenek saját filmjükre, mint a nagy klasszikusokra, amiken felnőttek. Nemcsak megírnak egy-egy jelenetet, de újra- és újraírják, a részleteket pedig - mintha többedszerre néznék meg, egyre jobban kidolgozzák :) A Kutyaszorítóban esetében például az egész film egy darab nagy jelenet, egy egyfelvonásos dráma (plusz a bevezető jelenet). Tarantino e véres, de remek filmjében egy darab jelenetben rejlő drámaiságot nagyított fel (nagyon profin) annyira, hogy egy egész film kijött belőle.(Ja.)


Ami azonban korábban még jól működött, ennél a projektnél durván befuccsolt (Mert nácik!!!), mert a Holokauszt nem játék (Majdnem nácik, határeset, elfogadva.), a néző pedig nem tud partner lenni a tapló poénkodásban (Jaj dehogynem, mivel tudja, hogy nem a zsidókon gúnyolódik T., hanem a II. Világháborús filmeken.). Ha egy gengszter-jelenetben adott egy csaj, aki tégla, és fél, hogy lebukik, és egy asztalhoz kell leülnie a gengszterbanda vérszomjas hóhérjával, pezsgőzni és rétest falatozni, hogy minden egyes rezdülése akár a lebukásához vezessen - jó jelenet egy 2 dimenziós karaktereken alapuló ponyvaregényben (ezúttal nem a Ponyvaregény c. filmről beszélünk - a szerk.). Egy gengszterlány a halál torkában - véres szitu, de ízlés dolga, ha valakinek bejön, tulajdonképpen tök oké is lehet (Az is.). Ugyanez azonban egy zsidó lánnyal, akinek a családját a nácik lemészárolták, ráadásul konkrétan ez az ember tette - már totálisan más helyzet. Ismét egy szabálytalan művelet - blue screen: a Holokauszt nem 2 dimenziós történet (De. Miből gondolod, hogy annak a gengszerlánynak nincs pont igyanolyan halálfélelme, és mondjuk, a szüleit lemészárolták azok, akik közé be van épülve...), éppen ezért nem alkalmazhatóak rá a 2 dimenziós ponyva-sztorik dramaturgiái (Megszeretted azt a kifejezést, hogy két dimenzió? Én őszintén nem vágom, hogy miről is szól ez, de a továbbiakból kikövetkeztettem, hogy talán a kétpólusú történetre akarsz utalni. Mert mi más lehet?...) . Nem működik egy olyan, 2 dimenziós (gumicsont, gumicsont, gumicsont), képregényszerű történet, hogy nácik vs. zsidók, náci-vadászok vs. zsidó-vadászok (ez a szó a trailerben is elhangzik), nem működik, mert nem működhet. (De, nézd a filmet.) A nácizmus c. történetben, a Holokauszt történetében nem ugyanolyan "hősök" vannak, mint egy mezei kungfuban, és ez a történet eleve nem olyan, hogy bárki egy éttermi asztalnál - vagy egy nagy-bevétel reményében írt forgatókönyv sorait pötyögtetve csak úgy leakaszthat. (Pedig de. És Tarantino filmjében pont olyan hősök vannak, talán kissé fordítottan is. Egyértelműen pozitív hősök csak a náci oldalon vannak, akik ezért már nem is egyértelműen pozitívak, sőt semennyire, mert nácik.)

Jean Luc Godard például Spielbergnek nyílt levélben a szemére vetette a Schindler Listájával kapcsolatban (amit a Filmvilág le is közölt anno), hogy bűn volt újra felépíteni a koncentrációs táborokat (ekkor Godard még nyilván nem látta a filmet:)). E szempont azonban nagyon is létező és fontos szempont: a kegyelet szempontja. (A film a II. világháborús filmeken gúnyolódik.) Ha valakit megtámadnak és agyba-főbe vernek skinhead-ek, neonácik, akkor az illetővel nem fogunk arról poénkodni, hogy "hello, van egy jó vicc, úgy kezdődik, hogy két szkinhed ver egy 165 centis srácot, mint amilyen Te is vagy". (A film a II. világháborús filmeken gúnyolódik.) Nem, ez nem poén. Annyira nem poén, hogy például a komoly érzelmi világú Clint Eastwood csak úgy volt képes elkészíteni az Iwo Jima-as filmjét, hogy mindkét oldal nézőpontjából elkészítette ugyanazt a filmet. Azaz egy-egy konfliktussal kapcsolatban még az elkövetők, a "rossz fiúk" fájdalmát is tiszteletben tartjuk (Az amerikaiakról beszélsz, csak hogy tisztázzuk.), nemhogy az áldozatokét - ha humánusak és komolyak vagyunk. És most gondoljunk bele, hogy milyen lesz (lenne), ha ez a filmje Tarantino-nak eljut arra a stádiumra, amelyre a Kutyaszorítóban már eljutott: ha video game lesz belőle.(A film a II. világháborús filmeken gúnyolódik.) Látod magad előtt, kedves olvasó? Jön a "zsidó medve", a "zsidó vadász", előkerülnek a baseball ütők, a skalpoló kések, és aki veszít a játékban, az másnap azt mesélheti el az isiben: tegnap 2x megskalpoltak. "Mi voltál, zsidó vagy náci?" - kérdezi a tizenéves osztálytárs. Előbb utóbb pedig eljutunk oda, hogy csomó ember azt mondja, "miért, a zsidók is írtották a nácikat, a nácik is írtották a zsidókat", "egyik tábor, másik tábor, az erősebb győzött, ez minden" – nos (És nos, nem hiszem, hogy ennyire unortodox nézeteket vall Tarantino, és ez ugye nem is igaz – a II. Világháborúra. Most csak elszaladt veled a ló, hogy alátámaszd a vénasszony rikácsolást.), ezért gáz a történelembe belekeverni a ponyvaregényeket.(A film a II. világháborús filmeken gúnyolódik.) Nagyon-nagyon nagy gáz.(A film a II. világháborús filmeken gúnyolódik.) Szabálytalan művelet - FATAL ERROR. (A FILM A II. VILÁGHÁBORÚS FILMEKEN GÚNYOLÓDIK.)


:::: kétségbeesve keresni pénzt: Tarantino és a válság 

Ami Tarantino új filmjét illeti, gondoljunk nyugodtan a maffia-sztorikra. A maffiával kapcsolatban is mindig az a gáz, ha valaki túl mohóvá válik, ha túl sokat akar. Tarantino-val detto ez történt. Itt van a mozi 2008-2009-ben - eleve válságban a letöltögetéseknek és a házimoziknak köszönhetően, de erre rájön még egy világválság is, és a CGI-alapú (Computer által Generált Imgae-ek) mozi, az olcsó és kezdetben baromi látványos filmek új generációja, a mozi-történelem következő "nagy" korszaka - az első silány korszak. Tarantino a létéért küzd, a fennmaradásáért. A kölykök, ahogy ő gondol a közönségére, hamar felejtenek. Ha fenn akar maradni, ha szeretné biztosítani, hogy 6 év múlva ismét előugorhasson egy dobozból egy új filmmel, most valami látványos sikert kell produkálnia. Most arra van szüksége, hogy mindenki róla és az új filmjéről beszéljen. Valahogy így jöhetett létre az Inglourious Basterds - Quentin Tarantino nagy dobása. Egy nagy balhé, egy nagy filmes balhé - ami így vagy úgy, de mindent visz, ami olyan, hogy mindenki arról beszél. Tarantino túl sokat akart. Túl mohóvá vált - és ez probléma. Sajnáljuk, hogy sem a Jackie Brown, sem a Kill Bill, sem a 4 Szoba nem hozott neki valós elismerést. Sajnáljuk, és megértjük, ha rossz érzés volt az elmúlt évek során úgy bulizgatnia a Hollywood-i krimókban, hogy egyre kevesebben figyeltek rá, néztek fel rá úgy, mint a film fenegyerekére, mint egykor (ha Tarantino hű akarna lenni önmagához, és ha akarna egy rendes filmet készíteni, egy őszinte filmet, akkor egy egykori NDK úszóbajnok nőről írna forgatókönyvet, aki régen a csúcson volt, most meg kiszuperált, bajuszos férfi-nőként bámulnak rá). (Beszólunk, me' nem tetszik. Checklist updated.)

Tarantino ezúttal túl sokat akart - és túl agresszíven. Szerette volna jóvá tenni eddigi nem-teljesen - igazi sikereit, éspedig dupla vagy semmi alapon, úgy, hogy ez most majd mindent visz. 

:::: remény 

Összességében 2 dolgot remélhetünk. Remélhetjük, hogy Tarantino következő mozija nem arról szól majd, ahogyan a japánok írtották a kínai embereket (lásd a Nanking-i Mészárlás 1937-ben), a legeslegbrutálisabb módon (ne tudd meg) (De tudd meg, bárminemű tudás jobb a tudatlanságnál. Olvass, kedves olvasó (:P), mindenről, sokat. És akkor könnyebben megérted a szatírákat is.). Pedig az esélye ennek eléggé nagy, lévén Kína stratégiai hely - ott van az akció, Soros György is ott nyomul, az USA ott nyomul, de még a magyar Political Capital is :) Reméljük (és ebben tényleg az van, hogy jót akarunk magunknak is, meg Tarantino-nak is), hogy a következő filmjében, 2015-ben,.vagy akár hamarabb is, pl. 2012-ben, egy (Szó törülve, helyettesítem: is.) értelmes és értelmesen izgalmas filmmel áll majd elő, és bebizonyítja, hogy a tény, hogy a mozi a kisujjában van, a nézők számára nem rossz, hanem jó dolog :) Tényleg drukkolunk a következő filmjének, és persze drukkolunk a Weinstein-fivérek sikereinek, üzleti túlélésének is, akik e filmet producelték, és most már ott tartanak, hogy utolsó esélyük egy durva horror-film bemutatása lesz (Még egyszer beszóltunk, viszlát kedves olvasók.)...

-jepe-

Na szóval, mint az az elszórt hozzászólásaimból kivehető, nekem tetszett a film. Külön kritikát is megérne a részemről, már csak az elemzése is egy-egy jelenetnek. Bár néhányotokban úgy csapódhatott le, hogy az a lényege az én kiegészítésemnek, cáfolatomnak, hogy végre a zsidók gonoszként vannak bemutatva, és a nácik a hősök, valójában nem ezért tetszett, hanem mert napjaink legnagyobb tabujához piszkált hozzá úgy, hogy szinte senkinek nem tűnt fel, hogy mekkora ordítóan nagy beszólás a film mindenkinek, aki az előre betanultakat adja vissza kérdés nélkül, bizonyos esetekben meg sem próbálva az újszerű megközelítést, mert az tabukba ütközhet. A film, egy fiktív környezetbe helyezve jó lenne – így viszont zseniális. És még egyszer – írtam a zárójelek valamelyikében is – a 'jepe' fedőnevű kritikus írása jó, a szerző értelmes ember, csak a mainstream által nagyon megdolgozott. És ennek következtében, bár átlátta, hogy a film többről szól, mint az elsőre látszik, ő arra gondolt, hogy a holokauszton, és a zsidókon gúnyolódik, holott erről szó sincs. Ez a film, mint minden szatíra, egy görbe tükör, méghozzá zseniálisan csiszolva. Csak gratulálni tudok Tarantinonak, akármit is akart a filmmel, amit alkotott az zseniális.

Akartok sírva röhögni? Egy módszer, hogy olvassátok a következő blogot: gyuloltellensegeink.blog.hu . Muszáj reklámozzam, mert provokálni tudni kell. És amúgy meg igazuk van:P.

Másféle sírva röhögés áll fenn akkor, ha az ember nem tudja, hogy ordítson vagy nevessen. A teljes cikk lényegtelen, nem akarok most belemenni abba hogy milyen aktuálpolitikai felhangja lehet annak, ha esetleg kiderülne hogy... Jó, hogy nem fog kiderülni április közepéig semmi. De ugyanakkor. A rendőrség ért hozzá, a helyszínelők értenek hozzá, a köznép meg laikus (mindjárt mondom, miről van szó). A következő idézet az indexről való. A link a cikk alján.

„A férj ezután öngyilkosságot kísérelt meg, előbb felvágta az ereit, majd többször mellkason szúrta magát. Miután ez nem vezetett eredményre, bement a garázsba, és a láncfűrésszel többször megsebesítette a homlokát, végül a láncfűrésszel elvágta a saját torkát. Néhány perc alatt elvérzett.”

Én nem vagyok orvos, és nem vagyok pszichológus, de ugyanakkor. Először felvágja az ereit. Vár... Hm, még élek, nosza a konyhakés! Sziri-szuri, difi-döfi. Mellkasba. Nem hasba, mellkasba a 20 centis konyhakéssel. Tüdő minimum, ha valami csoda folytán nem is a szív. Mérnök a faszi, tehát azért, bár nem a szakmájába vág, tudja, hogy hol a szíve. No mindegy, felvágott erekkel, többször mellkason szúrva látja ám hogy még lát. Meg érez. Hörögve, véres habot köhögve, olyan sérülések után, hogy a legnagyobb szuperhősök, akiktől Rambo sírva könyörögne autógrammért, maximum a fegyvert képesek megemelni hogy haláluk előtt végezzenek az ellenféllel, a kolléga kiballag a fészerbe. Nem tudom, bizonyára megunta szurkálni magát. Persze, feltételezve, hogy nem volt komplett, elengedjük neki hogy elengedte a kést, és a torkára már beüzemelte a láncfűrészt. Gondolom akkumulátoros volt, hogy ne kelljen még be is dugja, vagy benzinnel feltöltse (ezek újabb ötleteket adhattak volna neki). Emelgeti, nem kapja el a nyakát, de a homlokát sikerül, végül csak becsípi az ütőerét, és ezek után percek múlva elvérzik. Hihető történetek című rovatunkat hallották.

Ilyenkor belegondolok, hogy talán Amerikában történt egy eset, mikor nem fogadták el az öngyilkosságot, mivel a faszi több késszúrással végzett magával. És erre, mint az ottani szakértő mondta, bármilyen elme esetében az esély igen csekély. Ez az önterminátor meg felvágta az ereit, késtartót csinált magából, és végül nekiállt a forogvanyiszálóval metéltet csinálni a fejéből. Tényleg ennyire hülyének vagyunk nézve? Komolyan mondom, akkor, mikor olvastam, hogy mit csinált, nevetnem kellett. Nem vagyok perverz, de elképzeltem, a morbid vígjátékok forgatókönyvét, olyan fordított 'final destination' stílusban, mikor a hősünk mindenáron öngyilkos akar lenni, de nem sikerül az istennek se. Szánalom, nincs rá jobb szó. Tehát ilyen egy öngyilkos napjainkban. Ismétlem, hülyének vagyunk nézve.

De van ma estére más mese is. Nagyjából két éve történt, egy csendes szerbiai falucskában. Nyugodt, békés délután volt, néha-néha beúszott egy kisebb bárányfelhő a nap elé, a szél andalító szellővé csendesedett amikor... TSÜÜÜ-SÜÜÜÜ-DURRR! Ez egy RPG (páncélököl, geekeknek bazooka) hangja volt. Nyomban a sustorgó durranás után halk kattogás hallatszik: tatatatatata-TATATATATATATATATATA!!! Hm, néznek össze a falu lakói, miközben rezignáltan nyúlnak a szűk egy évtizede eltett fegyvereik után. A kimerészkedők egy fiatal szerb férfit látnak, (nevezzük Milonak) aki vörösödő fejjel lő egy házromot, mellette a földön a füstölgő RPG. Újabb vita, bólogatnak a falusiak. A Milo megint veszekedik az anyósával... Mi van? Igen. A bíróságon elmondta, hogy az anyósát okolja kudarcba fulladt házasságáért, és ezért bosszút kell álljon. Ne sikkadjunk el a fölött, hogy a fószer RPG -vel ment neki anyóspajtásnak, majd utána, hogy teljesen kiélje magát, elővette a jó öreg Kalasnyikovot is. És a fordulat, ami a korábbi történettel összekapcsolja, és amire ezek után sokan már rájöttetek. A szerencsétlennek nem sikerült megölnie az anyósát (aki egy 26 éves vén csoroszlya). Na ez milyen. Csodás túlélések, című rovatunkat hallották.

A link az indexről: http://index.hu/bulvar/2010/03/16/az_apa_kaszabolta_le_a_csaladjat/

Ez egy régi-régi japán mese, több száz eves.

 Ez egy versnek sok (nem hoszú!), kettőnek kevés. Egy-két vers a szerelemről, úgy szabadon.