Először hoszabb címet akartam adni neki, de végül maradtam ennél. Így is, aki megérti az elkönyvel engem annak aminek. De nem, én nem. Nem rég igértem meg, fogok írni róluk, de én nem, csupán objektív vagyok. És amúgy is ez egy mese, fikció:).

Próbáltam aludni. A számítógép képernyője derengő kék fénybe burkolta a szemközti falat. Máskor letakarom, ha a gép éjjel is megy, de ma nem zavart, szemem mohón itta be a fényt, és megszállottan kutattam valami árnyék után a sima falon. Régi játékom volt ez, ha nem tudtam aludni (nem mintha álmos nem lettem volna, a gondolataim nagyon elszabadulnak, ha csak fekszem, és szinte észrevétlenül repülnek el az órák, hogy mire feleszmélek hajnal lesz). Lehetetlen dologra koncentrálva az agyam lassan kikapcsol. Talán megunja, hogy a bolondját járatom vele, vagy egyszerűen – mint egy gép – nem szentel időt és energiát olyan feladatnak, amit a számításai szerint nem tud végbevinni. Most is érzem tíz perc után, hogy kezdek lassan-lassan elaludni. Egyre hosszabb szüneteket tartok a vizsgálgatások közben, és a 'szemhunyásnyi' időkben sikeresen nem gondolok semmi olyanra, ami vissza rántana az ébrenlétbe. Megnézem még egyszer utoljára a nem létező árnyékot. Nincs ott semmi, természetesen- de hoppá valami mintha mozogna! Érdeklődve figyelem, bár kissé bosszúsan, amiért újra éber vagyok. Nincs árnyék a kék fényben, azonban egy tenyérnyi helyen fényesebb a fal. Eddig nem volt semmi eltérés, egészen biztos. Azt a falat nézem már negyed órája, észrevettem volna. A képernyőre nézek. Egyforma, monoton kék szín a háttér, nem mozog semmi. A falon meg, mint az egér, futkározik a fény. Bizseregni kezd a hajam... Nem világíthat kintről be senki erre a falra, vissza meg nem verődhet sehonnan... Akkor meg mi az?! Egyre lassabb lesz... megáll. RÁM NÉZ. Nem tudom honnan jött ez az elképzelés, de akkor világosan éreztem, hogy belém világít, mintha az arcom is kékes derengésbe burkolózott volna. Dermedt voltam a félelemtől, de pár perc után megnyugodtam. Végül is csak néz, nem csinál semmit... ártalmatlan.

- Azért nem teljesen – kuncogott. A hang megtöltötte a szobát, egyszerre hallottam minden sarokból, és a beszéd tempójára a fény mozogni kezdett. Nem is volt igazi mozgás, inkább remegés.

Elakadt a lélegzetem, demár inkább a meglepetéstől, mint a félelemtől. Hiszen azt eddig is tudtam, hogy a fény él. Csak nem hittem, hogy képes velem beszélni.

- M-mi vagy te? - tettem fel a legkínzóbb kérdést, egyszersmind rettentően bugyután érezve magam, amiért egy üres szobában beszélek a fallal. De hát nem a fallal beszélek, hanem a fénnyel...

- Na látod, tudod te – hangzott a válasz a már ismert kuncogás kíséretében – De legalábbis adtál nekem nevet. Az apró fény... Nem valami hízelgő, bár közöm van a fényhez, azaz a világossághoz, nem tagadom.

- És mit keresel itt? - kérdeztem nekibátorodva. Eh, hiszen úgyis alszok, és ezt álmodom, akkor már inkább legyen egy furcsa álom, mint egy rémálom.

- Jó gondolatmenet – felelte, ismételten a gondolataimra – Így könnyebb lesz nekem is. Fogadd el, hogy álmodsz, és ne kételkedj – megint kuncogott, rezgő-mozgó táncot járva a falon – Milyen furcsa, hogy én mondom, hogy ember ne kételkedj.

- Ez a lehető legcsekélyebb a furcsaságaid közül – vágtam rá. Végül is nem olyan rossz ez, gyorsabban telik az álmom, ha beszélgetek. Ez megint egy ostobaság. Biztos hallotta ő is. Egyáltalán kell én beszéljek? És ő is beszél, vagy a gondolataimmal hallom? Persze, hiszen az egész a fejemben történik. Éjszakai társam abbahagyta a fickándozást, és figyelmesen nézett, miközben végiggondoltam magamban. Majd, mikor választ kérőn ránéztem, folytatta, ugyanazon a vidám, nevetésre hajló hangon.

- Jobban szeretem ha beszélsz – mondta – még ha álmodban teszed is. Valahogy közvetlenebbnek érzem. Meg aztán hazudni úgysem tudsz, hiszen látom a gondolataidat. Igen, azokat is, amiket kimondasz, de de tudod, jó érzés, hogy valaki beszélget velem. Nem beszél hozzám, nem kér, nem átkoz, nem ijesztget velem senkit. Csak beszélgetünk. Te kérdezel, én meg - ha akarok - válaszolok.

- Hm, úgy látom eléggé biztos vagy magadban – néztem rá. Ez a tulajdonság rám is jellemző, tettem hozzá gondolatban. A fény egyetértően ugrálni kezdett. Na lássuk csak, mit is kérdezhetek egy mindent tudó lénytől... Aki végül is annyit tud, mint én, hiszen csak az én fejemben létezik.

- Ha állandóan ezt ismétled, megzavarod a dolog varázsát – közölte.

- Arról volt szó, hogy csak arra reagálsz, amit kimondok. Hangosan! - vakkantottam oda.

- Igaz, elnézésedet kérem – hunyorgott rám.

- Na... Mi az élet értelme?

Csalódottan himbálózott ide-oda. Bár nem tudtam a gondolataiban olvasni, szó szerint sugárzott róla, hogy ennél többet várt. Válasz nem érkezett, csak a himbálózás lett egyre gyorsabb. Lassan már elérte a képernyő által bevilágított falrész két szélét. Szükségét éreztem, hogy megmagyarázzam, a kérésem.

- Nem a magam okulására tettem fel a kérdést – hadartam – csupán tudni akarom a te véleményed a dologról, így könnyebb lesz eligazodni rajtad, és olyan kérdéseket feltenni, amikre érdekes választ tudsz adni.

- Na – sóhajtotta megkönnyebbülten – már azt hittem, rossz helyre jöttem. De hogy az első kérdéseddel te tesztelsz engem... Ez nagyon rád vall, már ne haragudj – Bár feddő hangon beszélt a vidám cikk-cakkozás elárulta, hogy megint jó kedvében van.

- Ah-ha! Szóval követtél engem eddig is! - kiáltottam, magamat is meglepve indulatommal – És miért vagyok én olyan fontos neked?...

- Jaj ne áltasd magad, én mindenkit követek, nem csak téged... De hogy hízelegjek a hiúságodnak, nem mindenkivel beszélek. A legtöbbjüket meg se hallgatom. Ez a te fajtád beképzeltsége, hogy ha arra gondoltok, hogy hatalmamban áll mindenkit meghallgatni, akkor meg is teszem. Ez egy lehetőség. Ha egy kérés nem tetszik, egyszerűen nem figyelek rá, és ha tetszik is, akkor is megnézem, hogy ki kívánja. Szóval sok utánajárás kell mindezeknek. Bár nem vagyok olyan elfoglalt mint a... kollégám, de azért jut nekem is bőven. Legtöbbször nem is tudjátok, hogy tőlem kéritek, de kéritek.

- Na, milyen panaszkodhatnékod támadt – nevettem rá. Válaszul pajkosan kuncogott, és egy lassú köríves mozdulatot tett. Szinte hallottam amint mondja: Hiába, az én vállamat is nyomja elég dolog, hogy néha panaszkodhassak. – De még nem feleltél a kérdésre – tettem hozzá.

- Igen-igen... Na, az életnek nincs értelme. Csak módjai, ahogy azt éled. Élheted úgy, hogy az emberek jó életnek gondolják, hasznosnak, és élheted úgy, hogy károsnak. De ezek csak földi minőségek, nálunk semmit sem számítanak. Te döntöd el, hogy milyen módon éled le, a lényeg, hogy edződj meg. Nem csak a harcban – harc a családért, a mindennapi ennivalóért, az új sportkocsiért – edződsz, edződik a lelked a pihenésben is. De ez már nem is a kérdésre válasz, talán többet is mondtam, mint kellene. Na mindegy – ugrált – a választ megkaptad. Ebből kiindulva fel tehetsz nekem egyetlen egy kérdést.

- Egy kérdés – morogtam hangosan töprengve – egyetlen egy... Hát egyre már válaszoltál. Csak szürke – tettem hozzá gyorsan, csak azért hogy kimondjam. Biztató hunyorgást kaptam válaszul. - Kissé lehet sötétebb, kissé világosabb, de mind csak szürke. És mi legyen a második kérdés?...

- Mondd csak – kotyogott közbe – a második kérdéseddel hányra szeretnél választ kapni? - csilingelő nevetéssel kérdezte, és nem állhattam meg- vele nevettem.

- Sokra – válaszoltam, még mindig nevetve – Te segítesz nekünk? - kérdeztem végül, bár nem voltam biztos benne, hogy ez volt a leghelyesebb módja feltenni.

A mozgása lelassult, szemmel alig lehetett észrevenni, hogy mozog egyáltalán. De fényesebb lett, ebből arra gondoltam, hogy biztosan gondolkodik.

- Tudod – szólalt meg végül – néha magam sem tudom. Nem akartam, bűn volt, akartam, bűn volt. Sikerült feltenned a legbonyolultabb kérdést, amit tőlem lehet kérdezni. Igyekszem a választ rövidre fogni. De egyszerűbb, ha elmondom a történeteket, ahogy azt én látom. Teremtett titeket a gőg, a saját hiúságára. Szánalmasan néztetek ki, nem jobban mint az állatok. Nem is lett volna semmi baj, ha ti is azok vagytok, de hát nektek más volt rendelve. Én kiegészítettem a munkát, megmutattam nektek, hogy kik is vagytok valójában. Azóta teljesen szabadon éltek, sok szempontból. Csak az érzéseitekre tudunk még hatni. De csak hatni... Azt kell mondjam, hogy az a szabad akarat rohadt nagy dolog, már bocsánat a szóért. Közülünk mindenki odaadná az egész létét, hogy egy pillanatot- egy emberöltőt eltöltsön a földön szabadon. Kivéve engem – kuncogott – én már szabad vagyok. Súlyos átokkal vagyok terhes, hiszen minden amibe fogok, eleve kudarcra van ítélve, de én szabad vagyok. De elkalandoztam igaz? Szóval képzeld el, hogy segíteni akarok rajtatok úgy, hogy tudom abban a pillanatban amikor megpróbálom, hogy el fogok bukni. Így egy kicsit nehéz segíteni. De azért tudok. Az edzés. Én vagyok az edző és a palánk egyszerre. Csak győzzetek le mindig engem, és nem lesz bajotok.

- Értem – sóhajtottam. Az agyam zúgott attól amit megtudtam. Hiszen már az elejétől fogva tudom, hogy kivel beszélek. Ki mással, ő a fény, ő adta nekünk a tüzet, és azóta is ártani akar. Csak nem sikerül neki soha.

- Elálmosodtam – motyogtam, és a következő percben aludtam is. Ahogy távolodtam az érzékeimtől, éreztem, hogy engem figyel, figyelt még az után is, hogy elaludtam. Mindig figyel. De mindig legyőzöm.

A reggeli sugarak ébresztettek fel. Ez más fény...

 Réges-régen, egy december végi napon – hogy a misztikus időbe helyezzem – egy igen kedves lányismerősömmel beszélgettem egész éjjel. Na, most tekintsünk el attól, hogy én miért beszélgetek egész éjjel ahelyett hogy... vagy hogy aludnánk. Egy kocsmában, a viszontlátás öröme után szóba került egy s más, többek között egy bizonyos férfi akiről megemlítette, hogy raszta. Jó. Ezt így nem kellett volna mondja, mert egész éjjelre témát adott:). Na de, akkor nem akartam részletesen kifejteni, hogy mi a véleményem a rasztáról, de azóta is motoszkál a fejemben, ígyhát leírom. Gyorsan a történetét a mozgalomnak, bár azt bárhol megkapjátok. Nem is írom le részletesen, csak átfogó kép alakuljon ki bennetek.

Igen röviden, a raszta, a rasztafári mozgalom, vallás Hailé Szelaszié-t fogadja el isteni inkarnációnak. Ő a fekete messiás, aki megmutatja az igazi utat, lévén hogy a keresztények istene nem jó, pusztító, öldöklő, stb. Na de, miért is lett ez az ember sokak szemébe ilyen fontos? Nem a tettei miatt, hanem jókor volt jó helyen. Az 1930-as években Etiópia császára volt, az egyetlen független afrikai ország uralkodója. És ezzel beteljesült az a bibliai prófécia, hogy lesz majd Afrikában egy önálló ország, amit Júdea Oroszlánja fog kormányozni (hopp-hopp!!). Szóval a keresztényeknek ami Jézus, az a rasztáknak Szelaszié (eredeti nevén Ras Tafari, azaz Tafari nagyúr). Nahát, ez be is következett, és Jamaicában két slukk között észre is vették, hogy 'nézd má', itt van az új messiás!'... nah, miután ezzel megvoltak elszívtak még pár szállal és rájöttek arra is, hogy ha már négerek, akkor ők afrikaiak. De a kultúrájuk odavan, ellopták (mind a két kókuszt), ezért exportáltak maguknak egyet. Ahogy azt ők elképzelték: a társadalom rossz, úgy kell élni, mint ők, és akkor hú de jó lesz.

Az már valóban a társadalom furcsaságát bizonyítja, hogy így elterjedt, a zenével első sorban. Ők úgy élnek – elképzelésük szerint – mint Afrikában, mielőtt elrabolták volna őket. Eddig a finomság. És most az a rész amit majd külön posztba megírok. Cion (Zion) és Babilon elmélete. Dióhélyban, a babiloni rendszer lázadás az igazi isten ellen, azért babiloni, mert Babilóniából ered. Egyébként az egész nyugati-keleti társadalom 'babilonista' ilyen szempontból. Ezzel szemben a Cion elméletét követőek az igaz úton vannak, és ezért ők nem babilónisták, hanem...de, ne mondjuk tovább. Na tehát, aki magát rasztának maszkírozza az tudja, hogy ő egyrészt tagadja a kereszténységet, de az iszlámot és a hindut is, tagadja a hagyományos értelemben vett társadalmat, tehát anarchista. ----

De ez mekkora baromság, hogy lehet ilyesmit kitalálni, ez a leghülyébb összeesküvések, fantazmagóriák szintjén mozog, tudom. Ezen kijelentésekre nem válaszolok. Nem hiszitek? De dúdoljátok, legalább

„By the rivers of Babylon, there we sat down
ye-eah we wept, when we remembered Zion.
By the rivers of Babylon, there we sat down
ye-eah we wept, when we remembered Zion.

When the wicked
Carried us away in captivity
Required from us a song
Now how shall we sing the lord's song in a strange land”

Nyers fordításban: 'Babilon folyóinál leültünk/ igen sírtunk és emlékeztünk Cionra(x2). Mikor a gonosz elvitt minket rabságba/ kért tőlünk egy dalt/ hogyan tudnánk énekelni az isten dalát egy furcsa földön.' Klasszikus, Boney M.-től, By the river of babylon. Ójaj, vajon miről is szólhat, a korábbi pár mondatot is figyelembe véve. Na ez a rasztafári. Jó, hogy ezt a rasztások 90%-a nem tudja. És? Nézzen utána! Ha én leborotválom a hajam, és bakancsot húzok, szkinhed leszek a társadalom többségének a szemében, nem vitás, mindenki azt mondja. Ha valaki rasztás, füvet szív, és egyáltalán azt az életvitelt folytatja, akkor nem lesz rasztafári? Csak mert nem tudja? Ne legyen annyira igénytelen senki. Ha te, kedves olvasó raszta vagy, és ezt nem tudtad, az nem ment fel téged. Mert ez nem egy divatirányzat, hanem – figyelj – egy vallás jelképe. És ha te azt magadra veszed, akkor az vagy. Nem illik rád a fenti leírás? Akkor bizony ez vallásgyalázás. És azzal együtt, hogy ez egy destruktív vallás és tényleg, ha a fűszívástól ilyen ötleteid vannak, akkor inkább extasy s száradj ki, de bizony a vallás olyan dolog, hogy azt nem kell bántani, ha egyet értesz vele, ha nevetségesnek tartod. Minden vallásra érvényes. És hogy mitől jelkép a haj? Egyszerű, attól, hogy azzá tették. Nem egy ősrégi szimbólumot, viselkedést sajátítottak ki, hanem egy újat alkottak. És mindegy, hogy dreadlock, vagy az a csimbókos raszta vagy (arra szakszót nem tudok), nem érdekel, hogy megvannak ennek a haj nem levágásnak a bibliai gyökerei, ha azt viseled, akkor akarva-akaratlanul ezt képviseled.

Na és most, ha mindezekkel tisztában vagy, és úgy csinálod, akkor tegyed. Tényleg, én nem ítélem el a neonácikat sem (feltéve ha nem annyiból áll nekik a náculás, hogy mocsok zsidók/cigányok/négerek / éljen Hitler, zikkájl), nem foglak téged sem. Csak ha viseled, akkor vállald fel a fentieket, tudatosan. Ha nem értesz velük egyet, akkor vágasd le. Figyelj, szerintem rohadt jól néz ki a szvasztika, főleg úgy 45 fokos szögben elfordítva, kissé stilizálva. Esküszöm, dinamikus, laza. De nem viselem, mert tudom, mit jelképez, és azzal nem értek egyet. A többiek érzékenysége nem érdekel, ha egyet értenék vele, viselném. De nem, mivel nem az én világom. De persze nem ti vagytok egyedül így, kedves raszták. Lesz majd szó itt a fordított Vénusz-jelképes (pentagramma) sátánistákról, és a germán halálrúnás hippikről is. Majd. Most ti voltatok terítéken.

Az elkövetkezőkben iszonyatosan elveszíti minden eddigi jellegzetességét a blog - egy bejegyzésnyit. Mert amiről írok az az internetes fórum. És ahhoz, hogy erről érdemben tudjak írni, le kell süllyedjek a fórumpolgár szintjére. Ki a fórumpolgár? Az, akinek van internetkapcsolata, megtanult pár oldalnevet, és arra gondol, hogy mivel megjelent az ő véleménye egy fórumon, ezért ő már valaki. Pedig nem. Ugyanolyan kaliber marad, mint az előtt volt. Azzal, hogy mások is elolvassák a véleményét (akik egyébként nem kérték, hogy írja meg) nem lesz fontosabb, és súlyosabb az illető. De gyönyörű ez, mikor látszik (könnyű elképzelni), hogy ő elmond valamit, és utána elégedetten hátradől. És tudja, hogy nagyot mondott. És igazat. És ha valaki ellenkezik, akkor az egy hülye, nem érti- Értjük.

A legjobban ezt kies Magyarország alföldes-dombos tájain egy tetszőleges politikai fórumban lehet olvasni. Ott megjelennek a vélemények. Javarészt azok, amit a párt a szájukba ad, mert az nekik elég is, több nem kell. És megjelennek az ellenvélemények. És senki nem reagálja le egy szösszenetnyit érdemben a másik véleményét. Marad az, hogy amennyiben egyenlő számban képviselik magukat a különböző oldal aktivistái, akkor tökéletesen adják a beléjük programozott válaszokat, és azokra a replikákat. Mikor a párt eszköztárából kifogytak a válaszok, jönne a saját eszük. Amiből kisül a személyeskedés. Mielőtt bárki is arra gondolna, nem, nem estem bele ilyen csapdába. Akartam hozzászólni valamihez, aztán rájöttem, miután megírtam a hozzászólást, hogy minek? Kinek? Nincs értelme. Tökéletesen jól tudom, hogy mi a válaszuk, képzeletben le tudok futtatni egy 10-10 replikás 'beszélgetést'.

Na, eddig olvassátok ti, a továbbiakban mindenki számára közérthetően fogalmazok...

És az a szomorú, hogy mindenki a saját faszságait szajkózza vég nélkül, és bármire, ami nem illeszkedik a kis beszűkült világába egy *a kurva anyád te zsidó/náci/fasiszta/komcsi szar, ostoba, megvezetett marha, szerencsétlen* a válasz. És ezzel el van intézve. És csillogó szemmel frissítgeti az oldalt, hogy jelenjen meg még pár ember, akik ugyanolyan szinten vannak azzal a véleménnyel, és akkor szépen körbeszopják egymás faszát, hogy mennyire jók ők úgy együtt, és milyen igazuk van. De ha véletlenül nem akadt partnere, és egyedül maradt, akkor elkezdi túlszárnyalni magát, és akkora barom lesz, hogy a bunkó is kiesik a kezéből. De nem baj, mert jól beszólt azoknak a ...(lásd fent). Természetesen nem mindenki ilyen. De elengedhetetlen, hogy ne kapjunk pár chipagyú szerencsétlent, aki azt hiszi, hogy messzebb tud ejakulálni a gépen keresztül. És te, kedves felhasználó nézed a fórumot, amiről csorog le minden szar amit ki tudnak okádni magukból ezek a népek, és elgondolod, hogy ezek csak a neten viselkednek roncsolt agyúként. Még. De párszor látod az utcán is, hogy mennyire a saját kis világukban élnek. Mikor kianyáz a kocsiból, aztán megy tovább. Azaz menne, de ott, ha elállod az útját, és számon kéred rajta, akkor mekkora egy barom vagy, meg hát mit képzel magáról, mindent agresszívan akar megoldani? Mi ez a fasiszta módi? Az, hogy én a te kurva anyádról beszéltem, az mááás. Más biza. Mert te a kocsidban egy külön világban élsz, ahonnan kikiabálhatsz bármit, megvéd a birodalmad, ami a kocsi belseje. És hány ilyen van még!

De visszatérve: Miért is írtam én ezt így le? Mert-csak. Kikívánkozott, így, mikor látom, hogy mik(, s milyenek) vannak. És igen te is, ha véletlenül magadra ismertél, te is ezt csinálod, és ugyanennyit érsz. És nem érdekel a véleményed, eddig sem érdekelt, ezután se fog. Leírhatod bárhová, mert ehhez jogod van. Lásd, én is így teszek. De ne told a pofámba, mert nekem meg aztán főként jogom van leszarni, semmibe venni azt, hogy te mit gondolsz. Mint ahogy neked is arra, hogy az én véleményem semmibe vedd. Én nem haragszom, szállj magadba, és te se tedd.

 Következetes vagyok, megigértem, hát itt van másodszor. Szóval ez egy blog

 Régen írtam már érdekes történelmi dolgokról. Eredetileg volt egy tervem, hogy végigmegyek a történelmen, kiragadva pár olyan eseményt, ami legalábbis megmosolyogtató, de ebből semmi nem lesz. Egyelőre... Mindezek ellenére azért lesznek ilyen témájú írások, de nem rendszerezetten.

Mai témánk a foci. Vannak emberek, akik ki vannak akadva, hogy milyen durvák azok a focihuligánok és ultrák, verekednek, és amúgy is. A nacionalizmus, mert ha válogatottak játszanak, akkor mindenfele zászlók lengnek, ami félelemkeltő. Nos, ez mind semmi. Ez az európai drukkolás igen kulturált. Nem csak a következő példához képest, hanem úgy általában is. Nem én vagyok az a hivatott személy, aki elmondja, hogy mi a különbség az ultrák, meg a huligánok között, ezért nem is teszem. Ellenben szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy vannak helyek, ahol egy mérkőzésnek látványos vége is lehet.

1969-et írunk, a helyszín Közép-Amerika. Utolsó – döntő – meccset játszik egymással Honduras és El Salvador. Tét: kijutás a Mexikói világbajnokságra. A két ország eleve nincs nagy barátságban egymással, és egy ilyen mérkőzésen ez meg is nyilvánul, főként a végjátékban. Miután El Salvador az utolsó percekben megszerezte a vezetést, és hozta a meccset, egy kis anyázás következett. Szidni a bírót, szidni a többieket, természetesen visszahallani tőlük is, hogy mit és hova tegyenek. Ezek után, felpaprikázva egymásnak rontott a válogatottak szurkolótábora. Előbb azonban, mintegy nyitányként elverték a bírót. Mert az úgy kell. Majd elverték egymást, egy-két halott... belefér. De a tömeg nem oszlott fel, hozták a köveket, majd csatlakoztak páran mindkét táborhoz, hozták a gépfegyvereket, majd még jobban kiteljesedett a harc, hozták a tankokat, repülőket. Tudnak élni na. Gyenge 5000 ember halt meg, több tízezren kényszerültek elhagyni otthonuk, és ha lett volna atombombájuk, azt is bevetették volna, e felől semmi kétségem nincsen. De csak II. Világháborús technológiájuk volt, így hát azzal küszködtek. Érdekesség (annak akinek a fentiek nem nyújtottak semmi történelmileg jelentőset), hogy ez volt az utolsó háború, amiben légcsavaros gépek harcoltak. Az egész röpke száz óráig tartott, igazán szép feszültség-levezető volt. És ezek után ne mondja senki, hogy vannak jelentéktelen dolgok. Nem, vannak jó ürügyek. Hasonló, de kevésbé jól dokumentált dolog történt régebb Peruban is (az országban nem vagyok biztos), ahol pár eltűnt sertés miatt véres törzsi háború robbant ki, és halomra ölték egymást az enyhén frusztrált emberek.

Meg kell jegyeznünk (visszatérve a 100 órás háborúra), hogy El Salvador végül kijutott a világbajnokságra, miután megmérkőzött Haitivel is. Szintén két győzelem, egy vereség volt a mérlege, és a második győzelmét talán annak köszönheti, hogy a csapat edzője agresszív véleménycserébe bonyolódott a Haitiek varázslójával, aki állítólag megbűvölte az előző meccset, és ezért kaptak ki. Az ottani népek temperamentumából sejthető, hogy az agresszív véleménycsere egy ökölcsapásban merült ki, ami után a varázsló gondolkodhatott, hogy ugyan nagy a szellemek hatalma, de egy földi pofon mégis hatalmasabb, ha megtöri a varázst...

 Háború hőse

Most egy kis anyázás következik. Ez itt tisztán pajta, a kultúrának a nyoma se látszik, még egy gyenge kísérlet sem arra, hogy a nyomának a nyomára bukkanjunk. Jut eszembe: Nem,nem provokáció. Én is azt hittem, de nem az. Azaz nem szándékos, nem pusztán azért van, hogy provokálja a népet. Szóval:

Azt még lenyelem, hogy Thomas a gőzmozdony egy hímsoviniszta rajzfilm (http://index.hu/kultur/blog/2009/12/12/thomas_a_gozmozdony_tul_konzervativ/?cp=1 ). Aj, bocsánat, túl konzervatív. Azaz maradi, mert ami konzervatív, az csak negatív lehet... Megnyugodtam abban, hogy brit tudósok bebizonyították, hogy az angyalok nem tudnak repülni. Huh, ez van, de szar nekik. De az, hogy egyes emberek már mindenhol barmulnak az sok.

Nem néztem még meg az 'Avatar' című filmet, bár hallottam róla, elég sokat. Úgy mondják, a moziban érdemes megnézni, hát sort kerítek rá egyszer. De addig is, hírt adok arról, hogy evakuálni akarom magam innen:P.

http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2010/01/08/kiakadtak_a_melegek_a_hetero_na_vikon/

Ez, ezt olvassa el mindenki. És utána tegye fel magának a kérdést. Itt már ugyan mi a jó szagú stb. stb. történik? Igen? Nincsenek benne homoszexuálisak? Sőt az idegenek sem azok? De még egyetlen egy sincs köztük? Hát lehet ilyen filmet csinálni, ami ennyire kirekesztő?... Szentséges világ, hát hova kerülünk így!? Kész, elég. Nos, komolyan mondom, az ilyen akcióik után ne csodálkozzanak, ha a véleményemet egy mostanában igen gyakran elhangzó szófordulatba préselem. Mocskos-buzik. Így ennyi. Mert erre nem lehet mást mondani. Akkora képtelenség, ami történik, hogy a józan gondolkodás teljesen háttérbe szorul a reakciónál is. S alája bevágják, hogy a rendező anyázik az egyik ilyen aktivistának. Jól teszi. Mert erre nem lehet azt mondani, hogy akkor beszéljük meg, jussunk megegyezésre. Nem, ezek nem normális homoszexuálisok. Azzal együtt, hogy nem megyek bele abba, hogy az normális-e, vagy nem, fogadjuk el, hogy ez egy létező dolog, társadalmunk része. Nem kell szeretni, sőt még tolerálni se ha nem akarjuk, de vadászni rájuk nemcsak hogy fölösleges, hanem embertelen is.

De ezek a buziságukat kirakatba helyező, azt úgy pajzsként, mint fegyverként használó egyedek nem tartoznak a fenti normális kategóriába. Ezeket ha egyszer valaki megfogja (reménykedjünk, hogy ilyen szörnyűség nem is fog történni, mint amit most leírok), elveri őket úgy, hogy csontjuk nem marad, majd mikor kérdik, hogy miért tette, akkor a válasz nem az lesz, hogy mert egy provokátor kis szarzsák vagy, nem az, hogy te és a fajtád vet rossz fényt az egész ún. másságra, hanem az, hogy mert buzi vagy. Ennyi. És természetesen ez szörnyű dolog, valakit csak azért mert-, és én teljes mértékben elhatárolódom, de azért érezzünk már rá. Egyszer fognak jönni azok, akiket most a falra festenek, és kirekesztik belőlük a levegőt, mert addig mondják bele a szélbe, amíg valaki nagyon megunja, hogy ok nélkül sápítoznak, és megadja nekik azt amitől 'félnek'. És magukra hozzák a bajt az ilyen agresszív nyomulással. Nem, az ilyen hírre, az emberek jelentős része - akiknek nincs is bajuk azzal, hogy ők homokosok – felhördülve azt mondja, hogy ó ti mocskos köcsögök. És, ha sokszor adnak okot arra, hogy ezt mondják, néhányan úgy maradnak. Ilyen felhördült állapotban. Nézzetek csak körül, tudtok esetleg olyan csoportot, vagy akár népet, akit a legtöbbünk reflexből elutasít? Azt hiszem igen. És ennek is mi az oka? A fentebb vázolt rendszer, hogy bizony addig-addig túráztattak minket, amíg legtöbben úgy maradtunk. Szóval vigyázni kérem, ha sokat lökdösik a vonatot, be fog indulni, és akkor már hiába jajveszékelnek hogy nem lehet megállítani...

 Ez többről szól, mint látszik. Hogy miről, csak én tudom, nem olyan jó, hogy ti is rágyertek. Azért elolvasni még lehet:P.

 Egy korábbi bejegyzésemre érkezett néhány észrevétel. Amúgy is nagy port kavart, és megkaptam, hogy a hó az néha fehér. Nos, bele nem nyugodva a kioktatásba elmesélek még valamit, amit egy bizonyos valaki tárt elém. Erre utaló anyagot tényleg nem kaptam sehol, de létezik rá bizonyíték – az illető állítása szerint, legalábbis. Ez pedig a Nobel-díj átadásáról szóló vágatlan felvétel lenne.

Nos, itt van a történet. Ez természetesen szintén esti mese, egy blogon megjelent vélemény. Véleményem szerint ezt így elmondták, és annyira hihetetlen, hogy már majdnem hihető.

A díj átadásakor mindenféle médiában szereplő emberek voltak ott úgy jelen akik hát léteztek, de írni erről semmit nem írtak. Hogy miért, azt kapásból megmagyarázta nekem az illető. Mint mondta, rájuk szóltak, hogy ha nem muszály, meg így nem akarnak tönkremenni, akkor hagyják ki ezt az apró malőrt, ami nem is volt kínos jelenet, de ha lehet szó se essen róla.

Tehát állítólag a Nobel-díj átadásakor, kézhez kapott egy levelet. Ebben a buchenwaldi emlékhely igazgatója gratulál neki, és mellékleten küldi az 1945 február 18. -i napi jelentést. Tudni kell, hogy Buchenwald koncentrációs tábor volt, ide deportálták Kertész Imrét is. Nohát, bíztatták, hogy olvassa fel a jelentést. Fel is olvasta. A jelentésben az állt, hogy, az adott napon meghalt Kertész Imre 18 éves gyári munkás tífuszjárványban. Egy kis megfagyás volt észlelhető a légkörben, majd Kertész úr elmondta, hogy igen, 18 évesnek adta ki magát, holott csak tizenhat volt. Mindezt azért, mert úgy gondolta, hogy minél idősebb annál biztosabb, hogy életben hagyják. A teremben taps, hogy igen, milyen okos Mr. Kertész. Az elismerést learatva újból lenézett, majd elmagyarázta az értetlenkedőnek, hogy igen, azért mondta, hogy ő gyári munkás, mert akkor úgy gondolják, hogy ő dolgozott, így még biztosabb, hogy nem ölik meg. De hát csak nem fért a bőrében az egyik újságíró.

- Mr. Kertész van még ott egy harmadik dolog - említette meg, kissé félénken.

- Hogy, mi?

- Hát hogy meg tetszett halni...

Na, erre már verejték gyöngyözött az idős úr homlokán, de végül kivágta:

- Meghalt a fiú, hogy megszülethessen a férfi!

Vastaps, több kérdés nincs. Utólag magyarázgatták, hogy lehetséges, hogy nem volt igaz, mert volt olyan, hogy valakit kimentettek, és a többi, és a többi.

Ezt aztán végképp nem tudom kommentálni. És nem azért mert én elhiszem, vagy nem, hanem azért mert semmi erre vonatkozó adatot nem kaptam, de miután itt-ott még utána érdeklődtem, bólogattak az emberek, hogy igen, ezt ők is hallották. Ha meg lenne az a felvétel, akkor nyilvánvaló lenne, hogy igaz vagy sem. Ha elfogadjuk a korábbi bejegyzést, akkor ő nem igen kerülhetett táborba, ha a németek besúgója volt. Ugyanakkor az az idős úr Kertész Imrére emlékezett, és ő gondolom az igazi Kertész Imrét ismerte. Azaz vagy elkerült oda, a besúgása ellenére, és ott meghalt, vagy nem is került egyáltalán oda, és ott egy másik Kertész Imre halt meg. Megjegyzem, lehetséges, hogy több Kertész Imre nevezetű hasonló korú zsidó volt egy táborban. Akárhogy is van, itt érzek enyhe ellentmondást, de az a véleményem, hogy nincs véleményem.

Jut eszembe, egy másik ismerősöm jelezte, hogy Kertész Imre azt nyilatkozta, hogy minden osztálytársa egészen biztosan meghalt, mert ő hirdette újságban,, hogy jelentkezzenek és senki nem jelentkezett. Lehetséges, hogy egy jól kivitelezett hoaxról (átverés, csak lássátok meg, milyen szavakat tudok) van szó, de ez esetben ne is nézzük, a bizonyítatlan állításokat. A bizonyítottak (lásd a korábbi cikket róla) elégségesek ahhoz, hogy érdemtelenné tegyék őt a Nobel-díjra, amit magyarként vett át.

 Erre a gyöngyszemre akadtam a neten. Mivel egy linket adni az kevés lenne egy bejegyzéshez, és nem is kívánok semmit hozzá tenni, ezért átemelem, változtatások nélkül. Mert ha már valamit lopok, jelentsem be. Az írás eredeti szerzője P. Tamás.